Skip to main content
politikai informatikatársadalom

A radikális jobboldal webes hálózatai

Szerző: 2012. február 5.No Comments

„Kevés olyan előadás van, amelyet némi aggodalommal várok, de a Tóth Zoltán és Jeskó József által megtartott prezentáció ilyen volt. Utólag azt mondom: feleslegesen, mivel félelmeim nem igazolódtak be. Szakmai előadást hallhattunk, amely teljes egészében nélkülözte a napi politikát.

Előadóink bevezetőjükben elmondták, hogy felkeltette érdeklődésüket, hogy egy, a 2000-es évek elején még egyetemi diákszervezet hogyan válhatott 10 év alatt a 2. vagy 3. legnagyobb párttá. Feltűnő volt a neten való erőteljes jelenlétük is. Adódott a kérdés, hogy összefügg-e a kettő, és ha igen, hogyan? Hálózatelemző kutatásukkal erre adtak választ.

Tóth Zoltán, a Prezi munkatársa az informatikai oldalát mutatta be az elemzésnek, mely szerinte egy olyan projekt, amely linkeken keresztül térképezhető fel. Elindultak tehát néhány site-ról, amelyek biztosan jobboldalhoz köthetők, mint például a Szent Korona Rádió, a Kurucinfo, a Hatvannégy Vármegye, a Magyar Sziget, illetve a Jobbik honlapjairól és megnézték manuálisan, hogy hova mutatnak linkek az adott oldalról. A lánc követése során azt találták, hogy azok egy zárt hálózatot rajzoltak ki, amely mintegy 300 weboldalt foglal magába. Egy adott site fontosságát a rá mutató linkek száma adja meg. Választott módszerük lehetővé tette azt is, hogy a kapcsolatok feltérképezése közben a tartalmi részeket is megfigyelhessék. Ennek alapján négy kategóriát tudtak elkülöníteni: a kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozók csoportját, a hírportálokét, a zenekarokét, és a politikai témájúkét.

Következő lépésben rekonstruálták a hálózat időbeli fejlődését, így bizonyítva a robbanásszerű növekedést. Ehhez azonban ismerni kellett, hogy melyik oldal mikor keletkezett. Ez néhány esetben nehézséget jelentett, mivel másodszintű szervereken voltak, így nem tudták lekérni a domain regisztrációs idejét. Szerencséjükre nem sok ilyen volt. Az eredményül kapott megközelítőleg 300 oldalt sémamentes adatbázisba, CSP-be rakták, majd Phyton segítségével szűrést végeztek, hogy ábrázolhassák eredményeiket. A hisztogramokat egy francia fejlesztésű open source szoftverrel állították elő.

Ezután a kapott eredményből levont következtetéseket Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa mondta el. Véleménye szerint az ábrák egyértelműen mutatják, hogy 2005 és 2008 között robbanásszerű fejlődés jellemezte a radikális jobboldal webes megjelenését. E tekintetben kiemelkedik a 2006. év, amikor jelentős felfutás észlelhető az akkori politikai-társadalmi háttér hatására. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy akik virtuálisan kapcsolatot teremtenek egymással, azok a valóságban is megteszik ezt.

Kutatásuk eredményként egy zárt, de a sporttól a zenéig az élet minden területét lefedő világot találtak, amely tulajdonképpen egy netes szubkultúra tükörképe. Ebben a közösségben az összetartozás élményét egyedül a piaci verseny tudta felülírni. Figyelembe véve, hogy a webes hálózatoknak van társadalmi megfelelése, így kézenfekvő az a megállapítás, amely azt mondja ki: Minél erősebb a webes háttér, annál erősebb az ilyen elveket felkaroló párt is. Elmondható tehát, hogy a politikai megjelenéshez, illetve növekedéshez szükséges a webes háttér.

A kérdésekre válaszolva két előadónktól megtudhattuk, hogy a vizsgált weboldalak 99%-a élőoldal, mindössze egy-két kivétel esetében nem látható frissítés. Egy másik érdeklődő a közösségi oldalak szerepéről szeretett volna többet megtudni, de kérdése megválaszolatlan maradt, mivel ebben az esetben már illegális szinten kellett volna embereket lenyomozni, amelyet – érhető okokból, két előadónk nem vállalt.

Le a kalappal tehát Tóth Zoltán és Jeskó József előtt, akik egy roppant kényes témát kellő szakmaisággal, ugyanakkor a laikusok számára is érthetően tálaltak!”

Forrás:
Tóth Zoltán és Jeskó József: A radikális jobboldal webes hálózatai, Szulágyi Krisztina, MeetOFF, 2012. január 31.