Skip to main content
közigazgatás: magyar

Új településtípussal módosítaná a járási rendszert az MSZP

Szerző: 2012. február 5.No Comments

„Járási jogokkal felruházott települési státusz létrehozását javasolja Hajdú-Bihar megyében az MSZP – közölte Csige Tamás, a párt megyei elnöke és megyei önkormányzati frakcióvezetője kedden.

„A feladatok integrációja és koordinációja mellett (…) területi aránytalanságok jellemzik” a „járások területi kiosztását” – írta a politikus azzal a tervezettel kapcsolatban, amelyet a kormány a közigazgatási reform újabb állomásaként hozott nyilvánosságra.

„A tervezet csak bizonyos esetekben veszi figyelembe a történelmi hagyományokat, és több esetben szakít a már működő kistérségi működési elvvel” – tette hozzá. Csige Tamás szerint Hajdú-Bihar megye településszerkezete indokolttá teszi a járási jogokkal felruházott települési státusz létrehozását.

Szerinte ezzel biztosítható lenne a közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés esélyegyenlősége (okmányiroda, járóbeteg-szakrendelés, munkaügyi központok, falugazdászok). Így feloldhatóvá válna a Nyíradony – Vámospércs; a Derecske – Létavértes; a Hajdúnánás – Polgár; a Hajdúböszörmény – Hajdúdorog település részvételével kiosztott járások problémája – írta az MSZP hajdú-bihari elnöke, Hajdúdorog polgármestere.

Javaslatuk az, hogy a felsorolt települések közül, amelyeknek jelentős vonzáskörzete van, kialakulna a vámospércsi, a létavértesi és a polgári járás, míg a többi város – Nyíradony, Hajdúnánás, Derecske, Hajdúdorog, Hajdúböszörmény – önállóan járási jogokkal felruházott városként szervezhetné meg a közszolgáltatási feladatok ellátását, természetesen a megyei kormányhivatal irányítása mellett…”

Forrás:
Új településtípussal módosítaná a járási rendszert az MSZP, HVG.hu/MTI, 2012. január 31.