Skip to main content
energiatávközlés

Alig csökkentik a számlát az okos fogyasztásmérők

Szerző: 2012. március 5.No Comments

„Még az okos mérőket kipróbáló kísérleti projektekhez is hiányoznak a jogszabályok Magyarországon. Az intelligens mérőműszerek bevezetésével elvileg pár százalékkal lehet csökkenteni az áram-, a gáz- és a vízfogyasztást, és növelni lehet a fogyasztók választási lehetőségeit.

Óriási erőművek, emberi erővel leolvasott mérőműszerek: a jelenlegi fogyasztásmérő rendszerek logikája alapvetően a 19. századból származik. Ezt váltaná fel a decentralizált termelés és a félautomata „okos” hálózat – hangzott el az Energiainfo szakportál szervezte beszélgetésen Budapesten. Az intelligens mérés növeli a fogyasztók választási lehetőségeit és költségcsökkenéséhez vezet, azonban itthon még ahhoz is hiányoznak a jogszabályok, hogy kísérleti üzemmódban bevezessék az okos hálózatot.

Az E.ON próbálkozik már az okos méréssel – mondta el Veisz Imre, az E.ON Hungária Zrt. műszaki stratégiai osztályának vezetője a tanácskozáson. Összeállítottak már egy, a magyar lakosságot reprezentáló mintát, ők próbálnák ki egy évig az okos mérőket. A fogyasztók kiválasztását a Magyar Energia Hivatal koordinálta.

A hivatal arra számít, hogy az okos mérés eredményeként országos szinten 3-4 százalékkal csökkenhet az energiafelhasználás. A kísérleti projektnek ezt kellene igazolnia. Veisz szerint a probléma az, hogy több mint 600 ezer ügyfelüknél olyan alacsony a fogyasztás, hogy nem lenne gazdaságos számukra okos hálózatot kiépíteni.

Az intelligens hálózatban kisebb áram-, gáz- és vízfogyasztó egységeket lehet kialakítani, a termeléstől kezdve el egészen a helyi igények kiszolgálásáig. Ezek az önszabályozó egységek alkotnák a nagyobb rendszert – mondta a 21. század ideális közszolgáltatási rendszeréről Drucker György, az Energiainfo vezető elemzője (részletek a témáról itt). Az intelligens mérő kétoldalú kapcsolatot biztosít a fogyasztó és a szolgáltató között, ilyen például az előrefizetős kártyás mérő, vagy a háztartási szélturbinákhoz való „oda-vissza” mérő, amely rögzíti, mennyi plusz áramot szolgáltatott a fogyasztó a hálózatnak. EU-irányelv szerint 2020-ig a mérők 80 százalékát ajánlott intelligensre cserélni, ha a beruházás gazdaságos.”

„…”Az eddig elvégzett tesztjeink alapján rá kellett jönnünk, hogy új infokommunikációs rendszert kell kidolgoznunk az okos mérők üzemeltetéséhez, mert más, nyugat-európai országok megoldásai nem biztos, hogy alkalmazhatóak a magyar piaci viszonyok között. Lényegesen olcsóbb rendszert kell kiépítenünk és olyat, amely minden szereplő számára tartogat előnyöket. Ám mindennek a neuralgikus pontja a törvényi szabályozás: amíg nincs megfelelő jogszabályi környezet addig az összes kísérletezés csak egy drága játék” emelte ki Szász Lajos, aki szerint ez fordítva is igaz, hiába létezik megfelelő jogszabályi környezet, ha nincs olyan infokommunikációs műszaki rendszer, amely képes lenne megfelelni az elvárásoknak. „A rendszernek és a szabályozásnak összhangban kell lennie” – jelentette ki.”

Forrás:
Alig csökkentik a számlát az okos fogyasztásmérők, [origo]/MTI, 2012. március 1.
EI Sajtóklub: Hol tart a hazai okosodás?, Energiainfo.hu, 2012. március 1.