Skip to main content
gazdaság

Fejlesztések a Posta Elektronikus Posta Központjában (EPK)

Szerző: 2012. március 7.No Comments

„Új gépsort adtak át a Magyar Posta zárt technológiai rendszerben működő Elektronikus Posta Központjában (EPK) Budapesten.

Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója a szerdai ünnepségen hangsúlyozta: a XXI. századi követelményeknek megfelelő új gépsor üzembe állítása fontos állomás a 2013-ban induló postai liberalizációra való felkészülésben. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy az ügyfeleknek elektronikus úton világszínvonalú és bővülő szolgáltatást nyújtsanak.

Rajnai Attila, a Magyar Posta gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta: a közbeszerzésen vásárolt gépek, ezek technológiai beállítása, a környezet rendbehozása 1,2 milliárd forintba került, amelyet a posta saját forrásból biztosított.

Varga Dezső, a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta: az Elektronikus Posta Központ 1997-ben kezdte meg tevékenységét, az akkori gépek időközben amortizálódtak, és a most átadott világszínvonalú gépsor lehetővé teszi új postai szolgáltatások indítását, egyedi igények teljesítését, a piaci részesedés növelését. Az átadott gépsor képes fényképminőségű reklámanyag előállítására, biztonsági elemek beépítésére, követi a küldemény útját a beérkezéstől a kilépésig. Hozzátette: az Elektronikus Posta Központot a Honvédelmi Minisztérium „NATO Beszállításra Alkalmas” üzemnek nyilvánította.

Varga Dezső kijelentette: a 2012-es esztendő a fejlesztések éve lesz a Magyar Postánál. Rajnai Attila vezérigazgató-helyettes az MTI kérdésére elmondta, hogy 2012-ben a Magyar Posta mintegy 13 milliárd forintnyi beruházást tervez. Példaként említette, hogy az idén folytatódik a budaörsi országos logisztikai központ (OLK) rekonstrukciója, új beruházásokat indítanak a piaci liberalizációra készülés folyamatában, pénzforgalmi szolgáltatással kapcsolatos projekteket hajtanak végre. Bővítik az IT-alapinfrastruktúrát, az év végére minden postahelyen számítógépes elérhetőség lesz, és ezek egy részét hálózatba kapcsolják.

A Magyar Posta tájékoztatása szerint a felújított üzemben az eddigi kapacitások mintegy háromszorosa jött létre. Ennek eredményeként optimális esetben a rendszer óránként mintegy 50 000-60 000 küldeményt képest elkészíteni, amelyet akár hagyományos postai úton, akár elektronikus formában képes kézbesíteni, és képes a küldeményt biztonsági elemmel ellátni.”

Forrás:
Ezt vetik be a liberalizáció ellen, mno.hu/MTI, 2012. március 7.