Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatás: magyar

Hunnia régió – a magyar-román határ marad, de hamarosan alig látszik

Szerző: 2012. március 17.No Comments

„2012 végére várják, hogy Románia és Bulgária is bekerülhet a schengeni övezetbe. Attól kezdve szabadon átjárható lesz a magyar–román határ. Az Európai Unió 350 millió euróval támogatja a magyar-román határon átnyúló együttműködést – ebből többek között a határ két oldalán lévő települések között építenek, vagy újítanak föl utakat. Összesarjadznak a személyes, a kulturális, a gazdasági és az idegenforgalmi kapcsolatok. Lesznek nagy nyertesek – például Körösnagyharsány bekerül Nagyvárad agglomerációjába, Dombegyház és Battonya Aradéba. És lesznek kis nyertesek – akik eddig is távol voltak minden nagyobb településtől -, mint például Geszt, vagy a román oldalon Cséffa és Marciháza -, ahol reálisan abban reménykedhetnek, hogy megáll a rendszerváltozás óta tartó leépülés.”

Forrás:
Hunnia régió – a magyar-román határ marad, de hamarosan alig látszik. A nagyvárosi agglomerációkban lesz felemelkedés, az isten háta mögött nem, Tanács István, Egyenlítő, 2012. márciusi szám (csak nyomtatásban érhető el)