Skip to main content
közigazgatás: magyar

Elkészült a községi (nagyközségi) önkormányzatok belső kontrollrendszere ellenőrzési programjának a tervezete

Szerző: 2012. március 26.No Comments

„Az Állami Számvevőszék 2012. első félévi ellenőrzési tervében foglaltaknak megfelelően elkészült a községi (nagyközségi) önkormányzatok belső kontrollrendszerének kiépítése és egyes kontrollok működése megfelelőségének ellenőrzésére irányuló ellenőrzés programtervezete. Jelenleg a tervezet belső szakmai véleményezése folyik.

Az ÁSZ stratégiája kiemelt célként fogalmazta meg a közpénzügyek átláthatósága, rendezettsége előmozdítása mellett az ellenőrzöttek segítését is. Ezzel összhangban a tervezett ellenőrzés a kistelepülések gazdálkodása szabályosságát, gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét biztosító belső kontrollrendszer kialakításához és működtetéséhez nyújt segítséget.

Az ÁSZ a korábbi években a kiemelt önkormányzati körben (megyék, megyei jogú városok, városok, Budapest főváros, fővárosi kerületek) vizsgálta a belső kontrollrendszer egyes elemeinek szabályozottságát, egyes területeken a belső kontrollok, a belső ellenőrzés működését. Az utóbbi öt évben a községi önkormányzatok mindössze 6,5%-ánál folytatott erre irányuló ellenőrzéseket az ÁSZ, holott az ország területén 2708 község és 119 nagyközség van, ezeken a településeken él a lakosság 35,4%-a. A tervezett vizsgálat ezt a hiányt kívánja pótolni. Az első ütemben lefolytatott pilot ellenőrzések tapasztalatait követően az ellenőrzöttek köre folyamatosan bővíthetővé válik. A pilot ellenőrzést véletlenszerű statisztikai mintavétellel kiválasztott 12 önkormányzatnál tervezzük lefolytatni, közülük négy önálló polgármesteri hivatallal rendelkezik, nyolc pedig körjegyzőségben működő község.

Az ellenőrzés várható hozadéka, hogy eredményeként javul az önkormányzati alrendszer alsó szintjéhez tartozó önkormányzatok belső kontrollrendszerrel kapcsolatos szabálykövető magatartása, gazdaságosabbá, hatékonyabbá, eredményesebbé válhat gazdálkodásuk, valamint elterjeszthetőek a „jó gyakorlatok” is. A pénzügyi folyamatok kulcskontrolljainak ellenőrzése az integritás szempontjából lényeges csalás, korrupció megelőzésében és feltárásában hangsúlyos szerepet kaphat. A „jó kormányzást” segítheti, ha a széles körben lefolytatott ellenőrzések tapasztalatai alapján következtetéseket vonhatunk le a belső kontrollrendszerre vonatkozó előírt követelményekről, megalapozott javaslatokat tehetünk a jogszabályok esetleges módosítására.
A projektszerűen szervezett vizsgálatok költséghatékony lebonyolítása érdekében az ellenőrzöttektől webes felületen előzetes elektronikus adatszolgáltatást kérünk, az adatbekérés rendszerének kialakítása és működtetése, a felmerülő problémák kezelése során hasznosítjuk a már folyamatban lévő ÁSZ ellenőrzések e téren szerzett tapasztalatait.

A belső szabályozásnak megfelelően a funkcionális osztályok véleményezik a programtervezetet, majd egy új intézmény – a szakmai munkaközösség – értékeli az észrevételek figyelembevételével módosított programtervezetet, és ajánlást tesz az Állami Számvevőszék elnökének a programtervezet elfogadására, vagy átdolgozására. Ez a szervezeti megoldás biztosítja, hogy az ellenőrzési programok magas szakmai színvonalúak legyenek, és jelentős hozzáadott-értéket tartalmazzanak.”

Forrás:
Elkészült a 34. témasorszámú, a községi (nagyközségi) önkormányzatok belső kontrollrendszere ellenőrzési programjának a tervezete, Sepsey Tamás – Huberné Kuncsik Zsuzsanna – Lajterné Hudák Magdolna, Állami Számvevőszék, 2012. március 14.