Skip to main content
közigazgatás: magyar

Minden kerület külön járás lehet

Szerző: 2012. április 24.No Comments

„A közigazgatási tárca által tervezett körzetek helyett kerületi szinten szerveződhetnek a 2013. január 1-jén létrejövő járási hivatalok Budapesten, ha a parlament elfogadja az erre vonatkozó módosító indítványt, amelyet a kormánypártok fővárosi polgármesterei mellett – egyéni képviselőként – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is aláírt.

Az Országgyűlésnek kedden benyújtott javaslat előterjesztői között van rajtuk kívül – ugyancsak egyéni képviselőként – Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár, valamint Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere. A módosító javaslat minden passzusban, ahol szükséges, a fővárosi körzeti hivatal kifejezést fővárosi kerületi hivatalra kezdeményezi változtatni. Emellett a jogszabály egyértelműen kimondaná, hogy a fővárosi kormányhivatal kirendeltségeiként kerületi hivatalok működnek, amelyek illetékességi határa megegyezik a kerület közigazgatási területével.

„A polgárok számára is sokkal könnyebben követhető az államigazgatás működése, ha a járási feladatok területi kialakítása a kerületekhez igazodik” a fővárosban, ha ugyanis az államigazgatási ügyek intézése nem kerületi szinten történne, az zavart és elutasítást váltana ki az ügyfelekből – indokolják javaslatukat a Fidesz–KDNP politikusai. Magyarázatuk szerint Budapesten az államigazgatás legalsó szintjének ma és hosszú távon is a kerület tekinthető a legalkalmasabbnak. A kerületek átlagos lakosságszáma – folytatják – nem indokolja, hogy a kerületeknél akár kisebb, akár nagyobb területi egységekben szervezze meg az állam a járásokhoz telepíteni tervezett államigazgatási hatásköröket.

A nagyobb területre szerveződő körzeti hivatalok tervét azért vetik el, mert azok infrastruktúrája jelenleg nem létezik, így azt ki kellene alakítani, ami jelentős beruházásokat és pluszforrásokat igényelne, továbbá nem feltétlenül jelentene megtakarítást hosszú távon sem. Hozzáteszik azt is, hogy a kerületeknél nagyobb egységek növelnék az ügyintézésre fordítandó időt, ami rontaná az emberek államigazgatásra vonatkozó minőségítéletét.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium eredetileg hét járási körzetre osztotta volna fel a fővárost, ezt azonban a kerületi polgármesterek ellenezték. Február végén Navracsics Tibor azt mondta, ha a fővárosi polgármesterek ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kerületben legyen járási hivatal, „meghajlik” az akaratuk előttük, ám igyekszik meggyőzni őket, hogy nem ez a legjobb megoldás. A Hír TV egyik esti műsorában úgy fogalmazott: „Ha a budapesti kerületi polgármesterek gyomra ezt beveszi, hogy 23 polgármesteri hivatal és 23 polgármester mellett 23 kormányhivatal és 23 kormányhivatal-vezető jöjjön létre, és ez a közigazgatás racionalizálásába az ő részükről belefér, akkor én meghajlok az ő erejük előtt. Ők pont 22-vel vannak többen, mint én.”

2013-tól a járások lesznek az állam legkisebb területi államigazgatási egységei. A parlament a tervek szerint kedden kezdi a járások kialakításáról szóló általános vitát.”

Forrás:
Minden kerület külön járás lehet, Magyar Nemzet/MTI, 2012. április 24.