Skip to main content
Internetjog

A fogyasztó a király, és nem a kiadó, nem a jogkezelő, nem a szolgáltató

Szerző: 2012. május 2.No Comments

„…Neelie Kroes, az Európai Bizottság (EB) digitális menetrendért felelős alelnöke csalódottságának adott hangot amiatt, hogy késik a megreformált európai szerzői jogi, licencelési irányelvek kidolgozása – írja az alelnök asszony interjújára hivatkozva a EuropeanVoice.com.

Neelie Kroes elmondta, hogy fogalma sincs, mi tart ilyen sokáig, miért nem tárgyalja már az EB a javaslatokat, és emiatt végtelenül csalódott. Az alelnök kritikája kevéssé leplezve az ügyben illetékes, a belső piacért és szolgáltatásokért felelős európai biztosnak, Michel Barnier-nek és az által vezetett csapatnak szól, elmondta ugyanis, hogy az uniós biztosok gyűlésein gyakran számon kéri az előrehaladást a szerzői jogi reform ügyében, ám hiába, a találkozókon csak negatív tapasztalatokat szerzett e területen.

A szinte szélsőségesen verseny- és fogyasztópártiként ismert Kroes azért tartja szívügyének a szerzői jogi reformot, mivel szerinte kaotikusak és ósdiak a jelenlegi viszonyok: például a zeneiparban az unió tagországaiban a különféle jogképviselő szervezetek kezelik a licenceket, de igen nagyok a különbségek az egyes országokban, illetve az egyes szervezetek között is. Akadnak olyan szervezetek, amelyek pártolnák a jogi rendszer átszabását az internetes viszonyoknak megfelelően, ám sokan mereven ellenállnak a változásnak. Márpedig, véli Kroes, a régi szabályok már nem megfelelőek, mivel a rendszer kritikusai szerint a jogképviselők működése átláthatatlan, emellett elsősorban a nagynevű előadóknak kedveznek, a kicsiknek alig van esélyük velük szemben a piacon. Az alelnök szerint ezek a szervezetek, a jogképviselők menedzsmentje maradi, régi vágású (old-fashioned), tevékenységük nincs összhangban a fogyasztók igényeivel és a digitális korszak adottságaival. Kroes különösen azért dühös a késlekedés miatt, mivel a magát szavatartónak jellemző alelnök asszony már két évvel ezelőtt megígérte a reformot. A biztos elmondta, hogy nagy a kockázata annak, hogy ezzel a régi rendszerrel visszaélnek, a beszedett jogdíjak nem biztos, hogy azokhoz jutnak el, akiket megilletne…”

Forrás:
A fogyasztó a király, és nem a kiadó, nem a jogkezelő, nem a szolgáltató, Dajkó Pál, IT café, 2012. április 26.