Skip to main content
gazdaság

Kitört a harc a sárga csekkek körül

Szerző: 2012. május 3.No Comments

„A postán visszanyerhető a sárga csekken feladott összeg − a társaság egy ideje már ezzel próbálja megtartani azon ügyfeleit, akik csak ilyen módon tudják vagy akarják kiegyenlíteni számláikat. Közben a távközlési szolgáltatók a költségkímélőbb elektronikus rendszert részesítik előnyben, megfizettetve a postai átutalás költségét.”

A Magyar Telekom Nyrt. májustól vezette be a tranzakciós díjat, számlánként bruttó 142,24 forint értékben, amit utólag és csak akkor számol fel, ha az ügyfél ténylegesen a postán, sárga csekken fizeti ki az összeget, vagy ha személyes ügyfélkapcsolati ponton egyenlíti ki számláit. A média- és hírközlési biztos vizsgálatot indított a Telekommal szemben, azt azonban nem tudni, hogy folyik-e vizsgálat más cégek esetében, amelyek hasonló gyakorlatot folytatnak. A biztos és a Telekom most arra jutott, hogy további egyeztetést folytat a postai csekken befizetett számlák után felszámított díjjal kapcsolatban, a leginkább érintett − szociálisan hátrányos helyzetű − előfizetői kör esetleges tehermentesítéséről. (A vita végkifejlete nehezen megjósolható, azonban elképzelhető, hogy a távközlési cégek nem könnyen hajlanak meg a hivatal előtt, miután kiderült: újabb teher sújtja őket, ha az év közepétől a kormány bevezeti a telefonadót. A Telenor 127 forintos tranzakciós díjat számol fel, a Vodafone pedig korábban azt közölte, hogy vizsgálja a sárga csekkekre kivetendő díj lehetőségét.)

A fogyasztóvédelmi törvény folyamatban lévő módosításához ugyanakkor benyújtottak egy javaslatot, amely szerint a közszolgáltatók − ideértve a hírközlési társaságokat is − a jövőben nem számlázhatnák tovább az ügyfeleknek a Magyar Posta Zrt. által felszámított csekkdíjat. A módosító is bizonyítja, hogy az Invitel múltbéli gyakorlata nem jogellenes, hiszen jelenleg nincs olyan jogszabály, amely a postai csekk díjának továbbszámlázását a fogyasztónak tiltaná − érvelt az Invitel.

A jogszabály-módosítás a Posta pozícióját kívánja erősíteni, amely 2013-tól teljesen elveszti monopóliumát, ráadásul a távközlési cégek is jelentős tételt vonnának ki a kasszájából, a hagyományos szolgáltatások piaca pedig folyamatosan zsugorodik. A Posta korábban arról tájékoztatta lapunkat,hogy a készpénz-átutalási megbízás igénybevétele 2008-ban 1,6 százalékkal nőtt, azonban a gazdasági válság hatására 2009-től csökkenés tapasztalható, amelynek mértéke 2009-ben 4,2, 2010-ben pedig 3,7 százalék volt.

A Magyar Posta Zrt. összbevételének 18 százaléka származik sárga csekkekből. Az összeg csökkenését a vállalat a pénzforgalmi szolgáltatási portfólió bővítésével kívánja lassítani. A szolgáltatás igénybevételének visszaesése a banki szolgáltatások terjedésével is magyarázható, a tendencia a várakozások szerint az elkövetkező 3-5 évben is folytatódik, a volumencsökkenés miatt az összbevételen belüli arány 1,5-2 százalékponttal is csökkenhet a következő években.

Forrás:
Kitört a harc a sárga csekkek körül, Diószegi József, Napi Gazdaság, 2012. május 3.