Skip to main content
közigazgatás: magyar

Előkészítetlenek voltak az uniós forrásból megvalósuló kormányzati beruházások

Szerző: 2012. május 20.No Comments

„Az Állami Számvevőszék ellenőrizte a 2007-től uniós finanszírozással megvalósuló, kormányzati döntésen alapuló beruházási projekteket. A pénteken nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül: a támogatási rendszerben nem rögzítették előre a nagy beruházásokra fordítható arányt, emellett a közszféra intézményei nem voltak felkészülve a rendelkezésre álló források felhasználására. Az ÁSZ megállapította, hogy egyes projektekre 3-4 év alatt sem sikerült támogatási szerződést kötni. A számvevőszék mai sajtótájékoztatóján újfent kiderült: a hazai igények és az erőforrások nincsenek összhangban, ezért átfogó fejlesztési terv kidolgozása szükséges.

Az Állami Számvevőszék a közpénzek hatékonyabb és eredményesebb felhasználásának érdekében rendszeresen ellenőrzi az uniós pénzből megvalósuló beruházásokat. A számvevőszék legfrissebb lezárt vizsgálatában a 2007-től megvalósuló, kormányzati döntésen alapuló projekteket vette górcső alá. Az ellenőrzés konkrét célja annak értékelése volt, hogy kiválasztási eljárás célszerű és hatékony volt-e, a projektek kiválasztása eredményes volt-e és a források felhasználása összhangban állt-e a célok teljesítésével. Vagyis jó helyre kerültek-e az uniós pénzek?

Súlyos milliárdok
Magyarország számára a 2007 és 2013 közötti uniós támogatási ciklusban potenciálisan 8000 milliárd forint áll rendelkezésre. 2010 végéig ennek 27%-át, 2100 milliárd forintot kötöttek le. Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke a sajtótájékoztatón a téma súlyát érzékeltetve kiemelte: „a vizsgálat 2007 és 2010 között 2080 milliárd forint összértékű beruházást érintett, vagyis ez időarányosan a rendelkezésre álló források több mint fele.” Ez összesen 345 támogatott projektet jelent. Az ÁSZ elnöke hozzátette: „jellemző, hogy a vizsgált projektek 99%-a állami, önkormányzati vagy közintézményeket érintő beruházás volt, a vállalkozói szektor szinte egyáltalán nem képviseltette magát.

Tervezési hiányosságok
Az Állami Számvevőszék jelentésében ismételten rámutat a hazai igényeket és erőforrásokat összehangoló középtávú fejlesztési terv hiányára. Emiatt a fejlesztések előkészítse és végrehajtása során a javaslattevők országos és regionális érdekekre hivatkoztak. Ugyanakkor erre vonatkozó mindent átfogó felmérés nem készült, így az igények és a rendelkezésre álló erőforrások aránya nem volt ismert. A jelenlegi gazdasági környezetben rendkívül fontos, hogy az ország minél több uniós forrást használjon fel, azonban megfelelő tervezés és hatásvizsgálatok hiányában a támogatás többet árt, mint használ. Nem láthatók ugyanis előre például a fenntartót terhelő működtetési költségek vagy egyéb későbbi ráfordítások.

Célok és eredmények
Holman Magdolna az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője a sajtótájékoztatón kifejtette: „kiderült, hogy a projektek megvalósulását előkészítési hiányosságok, a közbeszerzési eljárások elhúzódása, szabálytalanságok és forráshiány nehezítették. Az ellenőrzött beruházások közül 18-at valósították meg, emellett további 18 befejezését tervezték 2011 végéig. Ezek átadása több hónapos, esetenként több éves csúszásban van.” Az ellenőrzött, 18 megvalósult projektből kettő intézményi működtetési célokat szolgált, a többi 16 felzárkóztatási, növekedési és foglalkoztatási célú beruházás volt. Ezek közül 12-ben sikerült teljesíteni az előzetesen kitűzött célokat.”

Az ismertetett jelentésből kiderül, hogy nem rögzítették előre a nagy összegű fejlesztésekre fordítható arányt, a közszféra intézményei pedig nem voltak felkészülve a források gyors felhasználására. A rendszer nehézkességét mutatja, hogy a projektek kidolgozása és elbírására átlagosan több mint 1 évet vett igénybe. Sőt, voltak olyanok, amelyekre 3-4 év alatt sem sikerült támogatási szerződést kötni. Ilyen például az Országos Mentőszolgálat légimentésre irányuló projektje, vagy a Budapest és Lökösháza közötti vasútvonal fejlesztése. Más tervezett nagyberuházásokat – például a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítése – a kidolgozatlanság miatt vontak vissza.

Az ÁSZ jelentéséből kitűnik, hogy megvalósítást negatívan befolyásolta, hogy a kedvezményezettek minden harmadik projektet szabálytalanságokkal együtt valósítottak meg. Emiatt az egyik beruházásnál 108 millió forint támogatást elvontak, ezt pedig hazai költségvetési forrásból kellett pótolni. Domokos László elnök a sajtótájékoztatón kiemelte: „jellemzően minisztériumi, önkormányzati és egyéb, költségvetésből gazdálkodó szervezetek követtek el szabálytalanságokat.”

Javaslatok
Az Állami Számvevőszék a szabálytalanságok és problémák feltárása mellett minden jelentésében megoldási javaslatokat fogalmaz meg. Ennek kapcsán Domokos László elnök kifejtette: „az ÁSZ javasolja a nemzeti fejlesztési- és a nemzetgazdasági miniszternek az uniós támogatási rendszer felülvizsgálatát, valamint felhívja a tárcavezetőket, hogy intézkedjenek egy földrajzi területekre lebontott, az ország célkitűzéseihez leginkább hozzájáruló, konkrét projekteket tartalmazó fejlesztési terv kidolgozásáról.””

Forrás:
ÁSZ-sajtótájékoztató: jó helyre kerültek-e az uniós pénzek?, ÁSZ-hírportál, 2012. május 18.