Skip to main content
közigazgatás: magyar

Bevezetik a szolgáltató város mintaprojektet

Szerző: 2012. május 23.No Comments

„Szolnok önkormányzata azért támogatta a szolgáltató város mintaprojekt bevezetését, hogy felhívja a figyelmet az emberek mindennapjait kísérő szolgáltatói kultúra fontosságára – mondta Kállai Mária (Fidesz) alpolgármester a modell tapasztalatairól rendezett keddi konferencia sajtótájékoztatóján.

Miután a mintaprojekt által vizsgált szolgáltatói kultúra minősége hat az emberek gondolkodásmódjára, egymáshoz való viszonyára, hozzájárul az értékalapú társadalom megteremtéséhez – tette hozzá a település humánpolitikai vezetője a szolnoki tanácskozás tájékoztatóján.

Hegedűs Mária projektvezető elmondta: a modell a város közszolgáltatóit és vállalkozószervezeteinek szolgáltatását vizsgálja, így az iskolákét, a hivatalokét, a rendőrségét, a tűzoltóságét, a kulturális, szociális szervezetekét, az egészségügyi alapellátókét, valamint a víz- és energiaellátást, illetve a közösségi közlekedést biztosítókét. A mintaprojektbe 34 szolgáltató kapcsolódott be a Tisza-parti megyeszékhelyen.

Első lépésként 2009–2010-ben több mint 80 ezer lakost kérdeztek meg, 20 ezer értékelhető válasz született. Ezek elemzésekor többek között kiderült, hogy leginkább a szolgáltatást nyújtók és igénybe vevők partneri viszonya, illetve a szolgáltatók által működtetett rendszerek nyilvánossága fejleszthető.

A mintaprojekt „menetrendjében” a következő teendő idén ősszel a lakosság elvárásainak és elégedettségének felmérése, ennek alapján értékelhető az eltelt két év munkája, és meghatározhatók a további fejlesztési pontok.”

Forrás:
Bevezetik a szolgáltató város mintaprojektet, Magyar Nemzet/MTI, 2012. május 22.
Egy sikeres projekt, amely az egész város életére kihat, Szolnok.hu, 2012. május 22.