Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Közel félezer kiüresedett jogszabályt iktatnak ki ismét a jogrendszerből

Szerző: 2012. június 26.No Comments

„A tavaly indított jogszabály felülvizsgálatok idén is folytatódnak. Az Országgyűlés által 2012 júniusában elfogadott törvényről – melyet Áder János, köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött – ma szavazhat ismét a parlament.

Az államfő által kifogásolt, június 4-én elfogadott jogszabállyal az Országgyűlés több száz – mára nélkülözhetővé vált – törvényt helyezett hatályon kívül. Az egyszerűsítés része a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként elindított deregulációs programnak.

A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program első két üteme keretében eddig mintegy 900 országgyűlési határozatot és közel 2000 elavult kormányhatározat részleges vagy teljes hatályon kívül helyezéséről döntöttek, a mostani harmadik ütemben a felesleges, elavult törvényeket „fésülték át”. A dereguláció ezt követően is tovább folytatódik, összesen közel 2500 darab kormányrendelet felülvizsgálatát tervezi a kabinet.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által irányított deregulációs program összhangban van a Kormány bürokrácia- és adminisztrációs teher-csökkentő törekvéseivel; célja az értelmetlen, elavult, alkalmazhatatlan jogszabályok kigyomlálásán túl a jogalkotás átláthatóbbá tétele és az előkészítés színvonalának javítása.

A tavalyi első ütemben olyan erősen elavult országgyűlési határozatokat iktattak ki, amelyek részben még az állampárti időkből származtak, és például a Magyar Köztársaság, valamint a Szovjetunió közötti kapcsolatokat, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testület működését, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megválasztását, az NDK és a Vietnami Demokratikus Köztársasággal való kapcsolatokat szabályozták.”

Forrás:
Közel félezer kiüresedett jogszabályt iktatnak ki ismét a jogrendszerből, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2012. június 26.