Skip to main content
Internetjogpolitikai informatika

Az EU parlamentje elutasította a kalózellenes megállapodást

Szerző: 2012. július 8.No Comments

„Jelentős többséggel, 478:39 arányban utasította el az Európai Parlament a ACTA-t, amely kapcsán korábban hatalmas nemzetközi tiltakozás bontakozott ki. Civil szervezetek mellett például az Európai Adatvédelmi Hatóság (EDBS) is komoly kétségeket fogalmazott meg a sokak által vitatott Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) ügyében – közölte a szervezet kedden Brüsszelben. Az EDBS szerint a szerzői jogokra vonatkozó megállapodás „elfogadhatatlan következményekkel járna az alapjogokra nézve”. Úgy látják ugyanis, hogy a szerzői jogok védelmére kidolgozott intézkedések az internetes „felhasználók magatartásának és kommunikációjának széles körű ellenőrzését” vonják maguk után.

… Az ACTA támogatói szerint a versenyhátrányt jelentő hamisítás elleni fellépés eszköze, a dokumentumot az Európai Unió és 22 tagállama, köztük Magyarország ez év január 26-án írta alá Tokióban. A EU-béli hatálybalépéshez a tagállamok ratifikációja mellett az unió általi megerősítésre lett volna szükség.”

hvg.hu

„Fél évvel ezelőtt még szinte biztosnak tűnt, hogy az ACTA-t elfogadják, de feltűnt a színen az Egyesült Államokban bevezetni tevezett, kimondottan kalózellenes SOPA (Stop Online Piracy Act). Ez éles tiltakozást váltott ki: több ezer népszerű amerikai weboldal elsötétedett, és az ellenzők közt volt a Facebook, a Google és a Wikipedia is, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Felhasználók milliói jelezték a törvénnyel kapcsolatos aggodalmukat, és egy Tumblr-en szerveződő akció hatására egy nap alatt 87 ezren hívták fel a képviselőjüket, a SOPA elmeszelését kérve. Az amerikai kongresszus érezte, hogy a civil tiltakozókat nem lehet leszerelni, és SOPA végül elbukott.

Ez felbátorította európai netezőket, akik Unió-szerte ACTA-ellenes tüntetéseket szerveztek, és számos politikai párt a demonstrálók mellé állt. Ezután nem is olyan meglepő, hogy az ACTA is elbukott. A civileknek azonban nem lankadhat a figyelmük, mert a vállalati lobbistáknak továbbra is az az érdekük, hogy valamiképpen leküzdjék a kalózkodást, akár a felhasználók büntetése révén. Nagyon valószínű, hogy néven, más formában megpróbálják majd szigorítani a szabályokat.”

index.hu

Forrás:
Itt a vége: az EU parlamentje elutasította a kalózellenes megállapodást, IT Cafe, 2012. július 4.
Elutasította az Európai Parlament az ACTA-t , hvg.hu, 2012. július 4.
Európában elbukott az ACTA, index.hu, 2012. július 4.