Skip to main content
közigazgatás: magyar

Célunk a teljesítmény tisztességének visszaállítása a közigazgatásban

Szerző: 2012. július 10.No Comments

„Célunk a teljesítmény tisztességének visszaállítása a közigazgatásban – ezt dr. Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Közigazgatás-tudományi Karának diplomaosztó ünnepségén pénteken és szombaton, ahol összesen 467 fiatal vehette át diplomáját.

Az államtitkár köszöntőjében kiemelte, amikor 2010-ben a kormány úgy döntött, hogy új egyetemet alapít „a Haza szolgálatában” akkor azzal a reménnyel tette ezt, hogy a három korábbi intézmény összevonásából születető új campus az ott végző hallgatók számára minden eddiginél erősebb identitást, szakmai alapot és motivációt lesz képes nyújtani ahhoz, hogy fiatalok ezrei a haza szolgálata mellett döntsenek. Kitért arra is, hogy minden fiatal, amikor dönt jövőjéről, munkát, vagy hivatást választ, hiszen a nemzet, a közösség érdekeiért munkálkodni egyértelműen hivatást és egyben értékválasztást jelent.

Biró Marcell elmondta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a tudatos, önmagát megszervezni képes állam jelképe. Az állam belátta, hogy nem bízhatja a polgárai érdekét másra csak olyan emberekre, akik tudásukkal, kreativitásukkal, szorgalmukkal a nemzet javát, gyarapodását és a köz érdekeit képesek szolgálni. Végül a friss diplomásokhoz szólva kiemelte, a fentiek fényében legyenek büszkék arra, hogy a közigazgatás megújulásának részeseiként a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerzett diplomát tarthatják kezükben.

Az NKE három intézmény – a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara – jogutódjaként jött létre 2012 január 1-jén. Az egyetem létrehozása – melyről a kormány még 2010 decemberében döntött – jelentős lépés a közigazgatás reformjában, mivel az intézmény olyan felsőfokú közszolgálati szakembereket fog képezni, akik az új nemzedékét adhatják a jó államnak.”

Forrás:
Célunk a teljesítmény tisztességének visszaállítása a közigazgatásban, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2012. július 10.