Skip to main content
energia

Okostelefonos áramfogyasztás-mérés, valós időben

Szerző: 2012. július 12.No Comments

„Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. közel 3000 háztartás és vállalati ügyfél részvételével elindította kísérleti jellegű okos mérési programját. A fogyasztók akár okostelefonon is ellenőrizhetik majd energiafelhasználásukat, a szolgáltató a központból olvashatja le a mérőórákat.

Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó és az Inter-Computer-Informatika Zrt. valamint az IBM közös programja egyszerre lesz hatásvizsgálat és technológiai próba. A 2013 végéig tartó tesztelés célja, hogy kiderüljön, miként változtatja meg az energiafelhasználási szokásokat, ha az ügyfél maga is nyomon követheti fogyasztását. A szolgáltató arra is kíváncsi, milyen költségmegtakarítás érhető el az energiafelhasználás pontosabb tervezése vagy üzemeltetési költségek tekintetében az új technológia felhasználásával.

A cég szolgáltatási területén kiválasztott háztartásokban és vállalkozásoknál a fogyasztók internetes felületen, akár okostelefonon is, ellenőrizhetik energiafelhasználásukat. A szolgáltató eközben kiszállás nélkül, a központban vagy más távoli pontokon is leolvashatja az okos fogyasztásmérőt. Így csökkenhetnek a költségek, és a hibabejelentések ellenőrzése is egyszerűbbé válhat.
Az IBM – a telekommunikáció kivételével – a pilot teljes végrehajtásában szerepet vállalt; közreműködik, a tervezéstől, a mérőeszközök szállításán át a beüzemelésig és a támogatásig. Többek között az internetes ügyfélkapcsolat is az IBM megoldásán keresztül zajlik majd, felölelve a teljes számlázási és információszolgáltatási rendszert.”

Forrás:
Okostelefonos áramfogyasztás-mérés, valós időben; Világgazdaság Online; 2012. július 12.