Skip to main content
jog

Botrány a német adatvédelem körül

Szerző: 2012. július 14.One Comment

„A Bundestag a minap módosította az adatvédelmi törvényt, lehetővé téve, hogy az államigazgatási szervek a polgárok hozzájárulása nélkül eladhassa azok nevét és címét hirdetési célokra. A kormányzó CDU/CSU és az FDP szavazataival elfogadott jogszabályt az adatvédelmi biztosok botrányosnak minősítették, az ellenzéki pártok pedig jelezték: megvétózzák azt a törvényhozás másik házában, ahol ők vannak többségben. Az általános felháborodásra, amelynek kormánypárti politikusok is tiltakoztak, a kabinet visszavonulót fújt és átdolgozza a javaslatot.

Az eredeti cél az adatvédelem erősítése, illetve az eljárás egyszerűsítése volt. A javaslat szerint a helyi önkormányzatok a törvény által előírt esetekben, emellett – térítés ellenében – kiadhatják a lakosok nevét – és címét. Ám az utóbbi esetben csak akkor, ha a polgárok adataik kereskedelmi célú hasznosításához kifejezetten hozzájárulnak. Egyes konzervatív politikusok javaslatára ez a megszorítás azután kikerült a törvényjavaslatból, azzal az indokolással, hogy az bürokratikus, hiszen hogyan lehetne elvárni, hogy mindenki, egyénileg jelentse be, mit lehet tenni az adataival és mit nem.

A jogszabályról történetesen akkor vitázott (volna) a Bundestag, amikor éppen kezdődött a német-olasz mérkőzés a labdarugó EB-n… Így az ülésteremben alig voltak, akik mégis, azok sem szólaltak fel, csak írásban adták be felszólalásukat – majd szavaztak.

Ezután tiltakoztak elsőnek a tartományok adatvédelmi biztosai, akik elképesztőnek és elfogadhatatlannak minősítették a lehetőséget, hogy a helyi hatóságok polgáraik adataival kereskedjenek, ráadásul anélkül, hogy azokat megkérdezték volna. Az ellenzéki pártok eleve elutasították a javaslatot, a botrány kitörése után több konzervatív politikus is tiltakozott, főként a bajor CSU soraiból. Mint kitűnt, a módosítás lényege, hogy t.i. a polgár megkérdezése nélkül kiadhassák nevét-címét, a kormánykoalíció liberális tagjától, az FDP-től származott.

A tiltakozások hatására a kormányszóvivő rendhagyó módon közölte: visszavonják a javaslatot s az álláspontok közelítésére törekszenek.”

Forrás:
Botrány az adatvédelem körül; Ger-mania; 2012. július 10.