Skip to main content
közigazgatás: magyar

Felmentik Gál András Levente kormánybiztost

Szerző: 2012. július 31.No Comments

„Gál András Levente, Jó Állam Fejlesztési Koncepció Végrehajtásának Összehangolásáért Felelős Kormánybiztos hétfőn levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben kifejti, hogy az általa ellátott feladatok szeptember 1-jéig várhatóan olyan előrehaladást érnek el, melyek már nem indokolják a továbbiakban ennek a kormánybiztosi tisztségnek a fenntartását, ezért ettől az időponttól kéri felmentését.

Gál András Levente álláspontja szerint a feladatok és a hatáskörök a rendes ügymenetben is elláthatók lesznek, különös tekintettel a Magyary Program legújabb változatának augusztus végi megjelenésére. Indoklásában a kormánybiztos kitér arra is, hogy mindig feladathoz indokolt rendelni tisztséget. Gál András Levente köszönetét fejezi ki Orbán Viktor miniszterelnök bizalmáért és azért, hogy ilyen kritikus időkben és jelentős ügyekben szolgálhatta Magyarországot – áll Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének közleményében.

A miniszterelnök a hétfői napon megkapta Gál András Levente levelét, és – megfontolva a kormánybiztos érveit – elfogadta lemondását, 2012. szeptember 1-jei hatállyal. Orbán Viktor egyben köszönetet mondott Gál András Leventének a magyar közigazgatás újjászervezése érdekében végzett munkájáért – derül ki a közleményből.”

„…Lázár János kinevezésével átalakul a kormányzás eddigi szerkezete. Lázár, aki az egyik legerősebb politikai pozíciót, a kormánypárti frakcióvezetőséget adta fel az államtitkárságért, egyértelműen saját hatáskörben kívánja irányítani az eddig különböző kormánybiztosok alá tartozó területeket.

Gál lemondásával heten maradtak kormánybiztosi pozícióban:

  • Andrew G. Vajna, nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos
  • Fónagy János, a közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos
  • Fürjes Balázs, egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos
  • Matolcsy György, magyar-orosz és magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos
  • Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed és a fertődi Esterházy-kastély megújításáért felelős kormánybiztos
  • Medgyesy Balázs, EU Duna Régió Stratégiával összefüggő kormányzati tevékenység irányításáért felelős kormánybiztos
  • Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos”

Forrás:
Orbán Viktor – kérésére – felmenti Gál András Levente kormánybiztost; Miniszterelnökség; 2012. július 31.
Gál András Leventét is leváltották; Index.hu; 2012. július 31.