Skip to main content
Internettávközlés

A brit kormány szélessávú politikáját bírálták

Szerző: 2012. augusztus 5.No Comments

Komoly kritikát fogalmazott meg a szigetország felsőházának távközlési bizottsága a brit kormánnyal szemben. A testület fél éven át vizsgálta a helyi viszonyokat és a jelenlegi helyzetet elkeserítőnek találta.

Lord Inglewood, a bizottság elnöke kijelentette: hiányzik a kabinet megfelelő stratégiája a szélessávú hálózatok kiépítésére, illetve fejlesztésére. A meglévő koncepcióban pont egy ilyen stratégia nem szerepel. A hálózatépítés összetett kérdéseit nem gondolták át alaposan és tisztázatlan, hogy a jelenlegi politika előre viszi-e ezen a területen az országot vagy sem. A Broadband for all – an alternative vision című dokumentum készítői rámutattak arra is, hogy a mostani politika, ahelyett, hogy betemetné, inkább még jobban elmélyíti a meglévő digitális szakadékot.

A londoni kormány azt tervezi, hogy 2015-ig Nagy-Britanniában legalább 2 megabites kapcsolatok lesznek és a háztartások 90 százaléka számára elérhetővé válnak akár a 30 megabites vonalak is. A projekt költségeit főként a telekommunikációs cégeknek kellene viselniük, ugyanakkor a brit kulturális, média- és sportminisztérium 530 millió fonttal támogatja az infrastruktúra kiépítését.

A távközlési bizottság szerint a kabinet túlzottan a megabitek bűvöletében él, ahelyett, hogy fejlesztené a hálózati infrastruktúrákat és így biztosítaná, hogy azok a jövőben is megfeleljenek a felhasználói, illetve a vállalati igényeknek. A testület fontosnak tartotta kiemelni, hogy mindenképpen nyílt hozzáférésű infrastruktúrákat kellene létrehozni, ahol megvalósulhat a szabad piaci verseny és ahol a felhasználók az internetszolgáltatók összes ajánlatával szembesülhetnek. Jelenleg ugyanis ez egyáltalán nem valósul meg. Egyelőre kérdéses, hogy a brit kabinet mit fogad meg a tanácsokból, javaslatokból.”

Forrás:
A brit kormány szélessávú politikáját bírálták; Berta Sándor; SG.hu; 2012. augusztus 2.