Skip to main content
közigazgatás: magyar

Eladósodtak az önkormányzatok

Szerző: 2012. augusztus 8.No Comments

„A megyei jogú városok adóssága jócskán meghaladja az országos átlagot

Elképesztő módon eladósodtak 2007-2012 között az önkormányza­tok, amelyek a hitel mellett jórészt devizaalapú kötvények révén próbáltak meg pénzhez jutni.
Az önkormányzati alrendszer kötvénykibocsátásból származó kötelezettsége a 2007. évi nyitóállományhoz képest 2010-ben 564 milliárd forinttal csaknem huszonötszörösére, 588 milliárd forintra emelkedett – tájékoztatta lapunkat az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Közölte, a hitelfelvétel miatti kötelezettségek növekedése mérsékeltebb ütemű volt: 2010-ben 192 milliárd forinttal, 41 százalékkal nőtt a 2007. évi nyitó kötelezettségállományhoz képest. Az összes, mintegy 756 milliárd forint adósságnövekedés 75 százaléka – zömében a 2007-2008. évi – kötvénykibocsátás miatt keletkezett.

E két évben a megyei és a megyei jogú városi önkormányzatok 95 százaléka bocsátott ki devizaalapú kötvényt, illetve vett fel hitelt. A Fővárosi Önkormányzat a hiányzó beruházási forrásokat a hazai és EU-s támogatások mellett hitelek felvételével biztosította.

A kötvényállomány növekedése esetében 2010-ben már nem az új kibocsátás volt a meghatározó, hanem a devizában fennálló kötelezettségek év végi átértékelődése az árfolyamváltozások miatt. Az ÁSZ szerint az adósság 2007-2008. évi emelkedésénél ki kell emelni az önkormányzatok számára nyújtott állami források csökkenését, a gazdasági válságot és az európai uniós támogatásokkal kapcsolatos önerőigényt.

2010-ben az adósságállomány koncentráltságát jelzi, hogy a 19 megyei és a 23 megyei jogú városi önkormányzatot terheli az önkormányzati alrendszer adósságának negyven százaléka, azaz 501 milliárd forint. A 304 városi önkormányzatot pedig 31 százaléka, mintegy 382 milliárd forint. Az egy lakosra jutó önkormányzati adósságállomány 2010-ben 125 ezer forint volt. A megyei jogú városokban az egy főre jutó adósságállomány 32 százalékkal, negyvenezer forinttal haladja meg az országos átlagot.”

Forrás:
Eladósodtak az önkormányzatok; Hunyor Erna; Magyar Hírlap; 2012. augusztus