Skip to main content
gazdaság

Magabiztosak a boltok, óvatosak a vásárlók

Szerző: 2012. szeptember 3.No Comments

„A webshopok háromnegyede a választék bővítésével fejlesztené vállalkozását, és csak egyharmada lát kockázatot egy nagyobb külföldi versenytárs megjelenésében – a tulajdonosok fele az Amazon megjelenésétől sem ijedne meg. Egy webáruház tipikus látogatója 5-25 ezer forintot költ vásárlásra alkalmanként, és nem bízik az online előrefizetésben. Az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál felméréséből kiderül, milyennek látják piacukat a magyar webshopok, és hogyan készülnek a verseny éleződésére.

A kutatásból kiderül, hogy a hazai internetes boltokban szórakoztatóelektronikai és számítástechnikai cikkekből a legnagyobb a választék. Harmadik helyen az egészség- és szépségápolási termékek állnak, ezeket a háztartási gépek és eszközök követik. A legszegényesebb kínálat a barkács- és szerszám eszközök kategóriájában mutatkozik, és ugyancsak kevesen árulnak zenei és filmes cd-ket, dvd-ket. E két termékkategóriát a boltoknak csak 1 százalékában találjuk meg.

A fogyasztó becserkészése
A boltok jelentős része szerepel legalább egy ár-összehasonlító oldalon. 22 százalékuk használ külön eszközt arra, hogy a vásárlók figyelmét magára irányítsa. A webshopok 81 százaléka figyeli, honnan érkeznek a látogatói. A vásárlók 32 százaléka a Google keresőjéből kattint át, a látogatások többségét azonban nem fizetett hirdetések, hanem egyszerű találatok generálják. A látogatók szintén 32 százaléka a legnépszerűbb ár-összehasonlító oldalakról érkezik, de jól működik a fizetett (PPC) Google hirdetés is, mely a fogyasztók további 10 százalékát tereli a boltokba.

A hírlevelek és a közösségi média forgalomirányító hatása megegyezik, mindkét helyről 4-4 százalék érkezik az online boltokba. A mobilok, okostelefonok és a kuponos oldalak népszerűségét figyelembe véve meglepő, milyen kevés látogatást eredményeznek ezek a platformok: a vásárlók csupán 1-1 százalékát hozzák be a boltokba.

Átadás, átvétel
A legtöbb vásárló (56%) 5 000 és 25 000 forint közötti összeget szokott elkölteni egy-egy vásárlás alkalmával. 25 000 és 50 000 forint között 18 százalékuk, 50 000 forint felett 14 százalékuk vásárol az online boltokban.

A webáruházak több mint háromnegyedében van lehetőség a futárnál vagy személyesen a boltban bonyolított készpénzes fizetésre. A webshopok 85 százalékában banki átutalással is lehet rendezni a számlát, a vásárlók többsége azonban bizalmatlan, csupán 14 százalékuk él ezzel a módszerrel. Ennél is kevesebb (3%) a bankkártyás fizetések száma, igaz ezért a boltok is felelősek: alig több mint egynegyedük kínál ilyen lehetőséget.

Ami a termékek átvételét illeti: a legnépszerűbb továbbra is a futárszolgálat, de a vásárlók közel egynegyede még mindig a postai csomagszállítást, ötöde pedig személyes átvételt választja. A pickpack átvételi pontok még viszonylag újnak számítanak a piacon: a boltok alig egynegyede kínál ilyen opciót, és a vásárlóknak egyelőre még csak 6 százaléka él vele.

Nem félnek a versenytől
A Olcsóbbat.hu kutatása kiderítette azt is, miként vélekednek a hazai webshopok a versenyről, tartanak-e egy külföldi versenytárs – például az Amazon – megjelenésétől. A válaszadók harmada úgy gondolja, hogy üzlete egy nagyobb versenytárs piacra lépésével veszélybe kerülne. 37 százalékuk szerint nem változna semmi, 9 százalékuk pedig úgy véli, az új konkurencia akár vállalkozása növekedését is elősegíthetné.

A válaszadók nagyrészt egyetértenek, hogy a tisztességes piaci verseny érdekében szükség lenne egy független minőségbiztosítási rendszer kialakítására, ami mind a becsületes kereskedőket, mind pedig a vásárlókat védi. A nagy webshopok 67 százaléka vélekedik így, a közepes webshopoknál 69 százalék, a kis boltoknál 73 százalék volt az arány. A piaci szereplők készséges kezdeményezői az önszabályozásnak, ezt bizonyítja az Olcsobbat.hu legutóbbi felmérése is, melyen titkos próbavásárlásokkal 117 hazai webáruház megbízhatóságát vizsgálták. A webshopok nagytöbbsége átment a teszten: 89 százalékuk kapta meg a „100 százalékosan megbízható bolt” minősítést”

Forrás:
Magabiztosak a boltok, óvatosak a vásárlók; HVG.hu; 2012. augusztus 29.