Skip to main content
gazdaságinformatika

Osztrákok jelentkeztek be az e-útdíj rendszer építésére

Szerző: 2012. szeptember 5.szeptember 9th, 2012No Comments

„A kormányok leginkább azt szeretik, ha az akár még nem teljesen kiépített, de már működőképes e-útdíj rendszer üzembe állása után fizetik ki a beruházásokat. Az osztrák EFKON – mely Ausztria és Németország mellett Írországban, Bulgáriában, de Malajziában, Dél-Afrikában és Indiában is épített már ilyen rendszereket –, nem lepődne meg, ha a magyar e-útdíj rendszer építése is ehhez hasonló tervekkel indulna.

A grazi székhelyű EFKON AG ma sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy bár a kormányzati pályázati kiírás pontos időpontja és paraméterei sem ismertek, indulni szándékozik a magyar integrált ellenőrzési és díjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközök beszerzésével és működtetésével kapcsolatos közbeszerzési tenderen.

„A technológiai feltételek és az üzleti szabályzat sem ismertek egyelőre, de valószínű, hogy az elektronikus útdíj bevezetésére 2013-ban Magyarország sort kerít” – mondta Max Staudinger, a vállalat kiemeltprojekt-képviselője a cég hivatalos magyarországi bemutatkozóján, ahol egyúttal az e-útdíj rendszer építésével és elindításával kapcsolatos lehetőségekről beszélt.

A szakember azt hangoztatta, hogy „a sikeres installációhoz az ország szempontjából legoptimálisabbnak tekinthető megoldást kell alkalmazni, de figyelembe kell venni a helyi gazdasági, szakmai és szabályozási szempontokat is”.

Nem minden a technika
Staudinger elmondta, hogy tapasztalataik szerint az optimális technológia meghatározása olyan soktényezős egyenlet, amiben a kormányok nem mindig a műszakilag legfejlettebb megoldást választják. Ennek oka, hogy országonként eltérő súllyal esnek latba olyan tényezők, mint az elektronikus útdíjrendszerbe bevonni kívánt úthálózat hossza, az érintett teherautók száma, illetve az egyes rendszerek várható megtérülési ideje és a működtetési költségek aránya.

Az osztrák cég a világban e-útdíj beszedésére alkalmas rendszereket épít. Az intelligens forgalmi rendszerek (Intelligent Transportation Systems – ITS), az e-útdíjszedő, ellenőrző és behajtó rendszerek világszerte ismert nagy szállítója. Kulcsrakész, a helyi sajátosságokhoz illeszkedő rendszereket építenek, legyen szó műholdas követőrendszerre épülő, mikrohullámú ellenőrzésen vagy csupán klasszikus videokamerás adatrögzítésen alapuló infrastruktúrákról.

Csúsztatva fizetnék ki?
A magyar lehetőségekről újságírói kérdésre válaszolva Max Staudinger elmondta, hogy ha a kormányzati cél az, hogy 2013-ban Magyarországon legyen üzemben e-útdíj rendszer, akkor a tenderkiírásra mihamarabb sort kell keríteni. A rendszer kiépítésének időtartamát a sok ismeretlen tényező miatt nem lehet megbecsülni, de az alapul vehető, hogy a szerződés-aláírást követően a rendszer életbe lépéséig Ausztriában 18 hónapra, Németországban 26 hónapra volt szükség. Valószínűleg ez Magyarországon se megy majd gyorsabban” – mondta szakember. Szerinte az is elképzelhető, hogy az átlagosan a beszedni tervezett útdíj 10-20 százalékát jelentő infrastrukturális beruházási költséget a megrendelő (vagyis az állam) majd csak csúsztatva, az e-útdíj rendszer üzembe helyezését követően kezdje el fizetni.”

Forrás:
Osztrákok jelentkeztek be az e-útdíj rendszer építésére; HVG.hu; 2012. szeptember 5.