Magyarországon 260 éve indult a postakocsi-forgalom

„260 éve, 1752. szeptember 18-án indult meg Magyarországon a rendszeres postakocsi-forgalom, az első járat Bécs és Buda között közlekedett…

Magyarországon – jóllehet az uralkodók már az Árpád-korban kiterjedt futárszolgálatot működtettek -, az első rendszeres posta a Habsburgok idején, 1559-ben indult Bécstől Esztergomig, majd Lőcséig és Kassáig. A posta III. Károly uralkodása alatt, 1722-ben a bécsi legfőbb udvari postahivatal megszervezése után lett állami monopólium.

A magyarországi közúti forgalom a török kiűzése után megélénkült, de még 1791-ben is csak 700 kilométernyi kiépített úthálózat volt az egész országban – ez nem jelentett többet, mint hogy a járművek által kitaposott útra kavicsot terítettek, amit a forgalom bedöngölt a földbe. Az utak építését, karbantartását a vármegyék jobbágyokkal, ingyenes közmunka során végeztették, sejthető eredménnyel. Állandó híd alig létezett, Budát és Pestet is csak hajóhíd kötötte össze. Az Alföldön ősztől tavaszig az eső és a hó miatt szinte lehetetlen volt a közlekedés, szerencsés esetben télen a megfagyott sár tette lehetővé, hogy az emberek kimozduljanak.

A 18. század közepéig az utazni vágyók az úgynevezett extrapostát vették igénybe, ekkor a postamester a Posta tulajdonát képező lovat, előfogatot vagy teljes kocsit bocsátott rendelkezésükre. Mivel azonban az ilyen bevételek az állam helyett a postamestert gazdagították, Mária Terézia 1749-ben elrendelte a postajáratok bevezetését. Ezeknek három fajtájuk volt: a gyorsposta (delizsánsz) az utasokat, leveleket és pénzküldeményeket vitte, a lassabb postaszekér utasokat és árukat szállított, míg a postai társzekér kizárólag árut fuvarozott.

A delizsánsz (diligence) menetrend szerint, meghatározott útvonalon közlekedett, a Habsburg Birodalomban előbb Bécs és Brünn, majd Bécs és Prága, illetve Bécs és Linz között, a Bécs és Buda között közlekedő első társaskocsi 1752. szeptember 18-án indult a budai postaházból. A fekete-sárgára festett négylovas kocsik eleinte hetente egyszer érkeztek és indultak. Útjuk a császárvárosból Budáig 30 óráig tartott, egy társzekér ezt a távolságot 57 óra alatt tette meg. Ha valaki nagyon sietett, úgynevezett gyorsparasztokat is igénybe vehetett: a fontosabb útvonalakon az egyes városok szekeres gazdáinak társulása is fuvarozta az utasokat, akik a postakocsinál gyorsabban, ám jóval kényelmetlenebb körülmények között érték el céljukat.

A postakocsin a kocsis az egyik lovon ült, a bakon helyet foglaló kalauz az utasokkal foglalkozott és őrizte a küldeményeket. A borsos áru menetjegyben benne foglaltatott a háromszori étkezés és az éjszakai szállás ára is. A szigorú menetrend miatt az utasok reggel és este fél, napközben egy órát kaptak étkezésre, az éjszakai pihenő pedig hét órát tartott. Az utazás egyébként sem volt kényelmes, hiszen a kocsiban kapaszkodó nem volt, az alkalmatosság rázott, az utasok olykor egymásnak estek és a csomagok is ölükben kötöttek ki.

A delizsánszokat 1824-ben váltotta fel az éjjel-nappal közlekedő, könnyebb szerkezetű gyorskocsi. A postakocsik uralmának a vonatok elterjedése vetett véget…”

Forrás:
Magyarországon 260 éve indult a postakocsi-forgalom; HVG.hu/MTI; 2012. szeptember 16.

A bejegyzés kategóriája: történelem
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.