Skip to main content
távközlés

A Magyar Telekom szerint visszajár neki 11 milliárd az államtól

Szerző: 2012. szeptember 21.No Comments

„A Magyar Telekom egyelőre nem használja azt a frekvenciát, amit a bíróság által megsemmisített tenderen nyert, és a vállalat úgy véli, hogy visszajár az érte kifizetett 11 milliárd forint – mondta Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató.

A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója szerint a frekvencia-árveréssel kapcsolatos bírósági ítélet lehetőséget teremthet arra, hogy a három működő mobilszolgáltató frekvencia-igényeit helyesen vegyék figyelembe. Christopher Mattheisen egy pénteki budapesti sajtóbeszélgetésen kifejtette: bár nem lehet tudni, hogy a hatóság döntése mi lesz a bírói ítéletet követően, az lehetőséget ad arra, hogy visszaálljon a tender előtti helyzet. Hozzátette, hogy jó frekvencia-gazdálkodással a jelenlegi szolgáltatók elegendő frekvenciához juthatnak annak érdekében, hogy ki tudják szolgálni ügyfeleik növekvő igényeit.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn jogerősen hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia-árverésen hozott januári határozatait. Az ítélet szerint a negyedik mobilszolgáltató MPVI Zrt. jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, valamint a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett akkor újabb frekvenciablokkokat. Annak eldöntése, hogy az NMHH az eredeti állapotot állítja helyre, vagy új tendert hirdet, meghaladta a bíróság hatáskörét, így erről nem szól az ítélet.

A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója rámutatott, hogy a negyedik generációs mobilszolgáltatás beindulásával, valamint az okostelefonok terjedésével a hálózatot egy-két éven belül sokkal többen fogják használni, és a frekvencia hiánya most még kezelhető, de rövidesen már érzékelhető lesz. Emlékeztetett arra, hogy a 900 megahertzes frekvenciára kiírt tenderen győztes új mobilszolgáltató 5 megahertz szélességű blokkot nyert, azaz ennyivel kevesebb jut a jelenlegi szolgáltatóknak.

Kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a Magyar Telekom egyelőre nem használja azt a frekvenciát, amit az említett tenderen elnyert, és a vállalat úgy véli, hogy visszajár az érte kifizetett összeg. (A cég közel 11 milliárd forintot fizetett az általa megnyert két blokkért.)

Az elnök-vezérigazgató a tájékoztatón bejelentette, hogy a T-Mobile-nál péntektől lehet online előrendelést leadni az új iPhone 5 készülékekre, amelynek hivatalos forgalmazása szeptember 28-án kezdődik. A készüléken várhatóan még az idén elérhető lesz a T-Mobile negyedik generációs LTE mobilszolgáltatása. Hozzátette, hogy a mobilinternet-piacon jók a vállalat kilátásai, amit az is jelez, hogy minden öt eladott telefonból ma már négy okoskészülék. Christopher Mattheisen elmondta: a vállalat stratégiájában fontos szerepet kap, hogy minél több szolgáltatást nyújtson egy kézből, és minél több ügyfél a csomagban kínált szolgáltatásokat vegye igénybe, mindez az ügyfélmegtartást szolgálja.

Fejlődési lehetőséget egyebek közt az online felületek és eszközök használatában lát, amit nagyban segít a mobilinternet és az okosmobileszközök terjedése. Másik irány lehet az úgynevezett digitális otthon, amelynek része az M2M technológia, azaz az eszközök közötti kommunikáció, amire példaként a házi biztonsági szolgáltatásokat és az okosmérést említette. Elmondta: a más iparágakban való kiskereskedelmi szerepvállalásban is sok még a lehetőség. Ezen a területen energiaszolgáltatást, biztosítás értékesítést és pénzügyi szolgáltatást is végez a Magyar Telekom, de terveiben szerepel az NFC-re – kis hatótávolságú kommunikációra – épülő mobiltárca szolgáltatás bevezetése is, lehetőség szerint 2013-ban. Mindezek kompenzálhatják a hagyományos távközlési szolgáltatásból származó bevétel szűkülését.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a nehéz gazdasági környezet ellenére a Magyar Telekom minden piaci szegmensben őrzi vezető szerepét, piaci részesedését tartani vagy növelni tudja. A mobilpiacon 44 százalékos részesedéssel piacvezető, az aktív mobilinternet-használók körében pedig majdnem 48 százalékos a részesedése. A mobil internet mellett a másik bővülő terület az interaktív tévészolgáltatás, amelynek már több mint 280 ezer előfizetője van. Az energiaszolgáltatást a Magyar Telekom több mint 100 ezer ügyfele veszi igénybe. A csomagban kínált, többes szolgáltatást igénybe vevők száma is emelkedett, ma már 360 ezer háztartásban legalább háromféle T-Home szolgáltatást vesznek igénybe.”

Forrás:
A Magyar Telekom szerint visszajár neki 11 milliárd az államtól; HVG.hu/MTI; 2012. szeptember 21.