Skip to main content
közigazgatás: magyar

Évről évre nő a számítógépes támadások száma

Szerző: 2012. szeptember 21.No Comments

„Évről évre nő a kibertámadások száma Magyarországon, bár ezek nagyobb része még nagyon kezdetleges – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a fővárosban egy konferencián.

Az államtitkár kijelentette: bár a támadások kezdetlegesek, de már Magyarországon is megjelentek nemzetközi kiberbűnözői csoportok, mint például az Anonymus. Az államnak energiát kell fordítania a probléma kezelésére, és elsősorban a megelőzésére, ezért fel kell mérni az információbiztonság szintjét, a stratégiai pontokat pedig védeni kell – fűzte hozzá.

A kormány komoly lépéseket tett a megfelelő jogszabályi környezet kialakításáért; az új Btk. több paragrafusa a számítástechnikai bűncselekményt szabályozza, és egy önálló fejezet szól például a tiltott adatszerzésről, és a gyermekek védelmére is új szabályokat állapítottak meg – közölte Rétvári Bence.

Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta: egy társadalom életképességét az bizonyítja, hogy a kihívásokra megfelelő válaszokat tud adni, a kiberfenyegetés pedig nemcsak Magyarország, hanem a világ számára is nagy kihívás. Az államtitkár hangsúlyozta: nem szabad kivételt tenni ebben a kérdésben, és minden „kibertevékenységet”, ami nem legális, üldözni kell.

Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára beszédében azt hangoztatta, hogy Magyarországon is nagyon komolyan foglalkoznak már a témával, ez azt mutatja, hogy van igény a „kiberbiztonságra”. Megemlítette, hogy október elején újabb konferenciát tartanak a témában, amelyen mintegy 70 ország képviselői és Orbán Viktor miniszterelnök, illetve az EU és a NATO prominensei is jelen lesznek.

A helyettes államtitkár szerint a kibertér biztonságát szavatolni kell, de nem szabad engedni, hogy ez az internet szabadságát veszélyeztesse, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy nem létezik abszolút szabadság. tehát szabályokra szükség van.

A Duna Palotában zajló, kétnapos konferenciát a Belügyi Tudományos Tanács, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, valamint a Terrorelhárítási Központ szakmai támogatásával rendezték.”

Forrás:
Évről évre nő a számítógépes támadások száma; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2012. szeptember 17.