Skip to main content
gazdaság

Gyorsan behozná az árát a BKK e-jegy, mégis várhatunk rá

Szerző: 2012. szeptember 21.No Comments

„Miközben a büntetésektől várja azt a BKV és a BKK, hogy minél többen vegyenek jegyet, a vásárlást automatikusan kikényszerítő elektronikus jegyrendszer kiépítésére továbbra is várni kell. A mostani tervek szerint 2014-től jöhet talán az új jegyrendszer, ám a kiterjesztése lassabb lehet, pedig nyugaton ennél jóval kevesebb idő alatt is kész lehet a technika.

A 2014-es cél nem tűnik teljesíthetetlennek a rendszer bevezetésére, de ez csupán a kártya bevezetését jelentené, a valódi elektronikus beléptetés csupán 2015-től jöhetne a BKK tervei szerint. Ez lassúnak is tűnhet a nyugati példákból kiindulva, másutt alig egy év is elég lehet a rendszer felállítására. Amikor megszületett a döntés arról, hogy ilyen beléptetést vezetnének be Budapesten, Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke lapunknak azt mondta: időhúzó taktikára utalnak az elnyújtott határidők. Azért is érdemes minél gyorsabban kiépíteni az elektronikus beléptetést, mert piaci alapon is megtérülő nagy bevételi lehetőség van benne: az, hogy mindenki vesz jegyet, aki utazik, lényegesen meg szokta növelni a közlekedési társaság bevételeit, és nem kell számolni az ellenőrök bérköltségével sem. Dorner azt is elmondta: sok városban nyugaton koncesszióban építik ki a rendszert, így akár közpénz bevonása nélkül is megoldható, a magáncég pedig, amellyel szerződést kötött a város, a jegyárbevétel növekedésének egy bizonyos százalékát kapja meg. Budapesten éves szinten mintegy 50 milliárd forintot jelenthet ez évente, ha ennek a töredékét is megkapná egy vállalat, akkor is sokszorosan megérné nekik együtt dolgozni a fővárossal.

Mégis, látványos előrelépés eddig mégsem történt. Annyi kiderült néhány hete, hogy a készülő nemzeti egységes kártyarendszerbe integrálnák a BKK-jegyeket is – nem mellékesen pont ez lehet a minden személyes adatot egybefogó kártya elleni egyik legkomolyabb kritika oka. Technikailag és a személyiségi jogok védelme szempontjából is érdekes kérdés, hogy hogyan lehetne egy fontos, kötelezően meglévő személyes adatokat tartalmazó kártyára egy szolgáltatás önkéntes vásárlását rávezetni.

A BKK eközben 6,7 milliárd forintot költ el a FUTÁR (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer) projektjére, ám ez rövid távon nem érinti a jegyeladást. Modernizálják a forgalomirányítást azzal, hogy műholdas információt adnak a központba a járművek aktuális helyéről, a megállókban valós időben is követhető lesz, hol járnak a buszok, és 30 helyszínen a lámpák zöldre váltanak, ha busz közeledik feléjük. Vagyis valóban nagy fejlesztések jöhetnek, az összköltségéből pedig közel 4 milliárd forintot EU-s forrásokból fedeznek. Az elektronikus jegyek bevezetése ehhez képest is lassan halad.

Minden bliccelést persze az sem szüntetne meg, ha már most megvalósulna minden terv. A BKK most úgy számol: 2015-től a metróknál és a HÉV-nél vezetnék be azt, hogy minden járműre csak elektronikus jegy érvényesítésével lehetne felszállni, a buszokon jóval nehezebb lehet mindezt bevezetni. Addig is néhány hónap múlva, 2013-tól már időalapú, de még papírra nyomott jegyeket kéne kiadni, ha tartanák magukat a januárban elfogadott ütemterv első lépésének céldátumához.”

Forrás:
Gyorsan behozná az árát a BKK e-jegy, mégis várhatunk rá; Sztojcsev Iván; Világgazdaság; 2012. szeptember 21.