Skip to main content
közigazgatás: magyar

Jegyzői értekezlet a Megyeházán

Szerző: 2012. október 3.No Comments

„2012. szeptember 19-én a Komárom- Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezésében jegyzői értekezletre került sor Tatabányán a Megyeháza nagytermében, melynek témája a járási hivatalok felállítása és az azzal kapcsolatos várható feladatok voltak.

Az értekezletet Czunyiné Dr. Bertalan Judit nyitotta meg.

Beszédében elmondta, hogy a Kormányhivatalnak az érintett települési önkormányzatokkal a státuszok és eszközállomány átadásáról, az ingatlanhasználatról, egyéb jogokról és kötelezettségekről szóló megállapodásokat 2012. október 31-ig kell megkötni. Az aláírt megállapodásokat 2012. november 10-ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak kell megküldeni.

Elmondta, hogy a járási hivatalok kialakítása milyen szempontok szerint történt és ennek megvalósításához elsődlegesen a jegyzők segítségét kéri. Kormánymegbízott Asszony beszédében kitért arra, hogy mindenkinek érdeke, hogy 2013. január 1-től zökkenőmentesen kezdjék meg munkájukat a járási hivatalok.

Török Ádám, a Komárom- Esztergom Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszönetet mondott mindazért a segítségért, amit a települési adatszolgáltatások során kapott, továbbá azoknak a városoknak, akik a szabálysértési hatáskör átadásakor 2012. áprilisában a Kormányhivatalt segítették.

„A megyében 6 járási hivatal, valamint 3 állandó kirendeltség (Bábolna, Dorog, Nyergesújfalu) felállítására kerül sor, továbbá összesen 9 kormányablak kezdi meg működését a jövő évtől. – mondta el beszédében. Ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy 2012. október 31-ig a megállapodásokat meg kell kötni, ezért fontos lenne legkésőbb október közepéig a képviselő-testületi üléseken napirendre venni a megállapodások megtárgyalását.

A leendő járási székhelyközpontokkal már korábban megkezdődött az egyeztetés. Beszédében kitért még a kormányablakos ügyintézők 1 éves képzésére, melyre a mai nappal kezdődtek meg a meghallgatások. 2012. szeptember 17-én a Magyar Közlönyben megjelent 1371/2012. Kormányhatározat, amelynek értelmében megkezdődnek a teljes körű közszolgálati ellenőrzések, melyek a 2012. január 1- augusztus 31. közötti munkáltatói intézkedésekre terjednek ki. Az ellenőrzéseket 2012. szeptember 30-ig kell elvégezni.

„Szintén az elmúlt héten kértük a polgármestereket, hogy a járási hivatalok felállításával kapcsolatosan lakossági tájékoztatókat tarthassunk minden településen.”- mondta el Török Ádám, majd befejezésként a tankerületek kialakításáról tett említést: 5 járási és 1 megyeközponti tankerület kezdi meg működését 2013. január 1-én.

Zárásként kormánymegbízott asszony vette át a szót, és elmondta, hogy mindezen változásokról a település lakosságát is tájékoztatni kell, a tájékoztatók megtartását a kormányhivatal munkatársaival az ősz folyamán testületi üléseken, lakossági fórumokon a településeken szeretnénk közvetlenül megtenni.”

Forrás:
Jegyzői értekezlet a Megyeházán; Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal; 2012. október 1.