Skip to main content
közigazgatás: magyar

KIH – a feladatokhoz alakítják a szervezetrendszert

Szerző: 2012. október 8.No Comments

„Hat-nyolcszázalékos költségvetési megtakarítás érhető el 2013-ban azzal, hogy összevonták a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) öt háttérintézményét a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalba (KIH). Erről a közelmúltban létrejött új szervezet frissen kinevezett elnöke, Hidas János adott tájékoztatást, közölve egyebek mellett azt is, hogy a tervek szerint a teljes kormány-tisztviselői kar, azaz csaknem nyolcvanezer ember adatait kell majd kezelniük.

A közigazgatás-fejlesztésről szóló Magyary-program jegyében a KIM öt háttérintézménye augusztusban olvadt össze: a Wekerle Sándor Alapkezelő bázisán a Nemzeti Közigazgatási Intézet, a KIM Igazságügyi Szolgálata, a tárca vagyonkezelő központja és az Ecostat Kormányzati Hatásvizsgálati Központ összeolvadásával jött létre a hivatal – írta az elnök az MTI megkeresésére készített összeállításban.

A hivatal feladatairól szólva példaként említette, hogy az igazságügyi egységnél az integrációval egyidejűleg bővültek a feladatok, szeptember közepétől ugyanis a KIH vezeti a felszámolói névjegyzéket, és végzi a felszámolók működésének ellenőrzését is.

A személyzetfejlesztési és személyügyi igazgatás területen ésszerűsítik és modernizálják a feladatokat – közölte. A cél az, hogy miután a kormány-tisztviselői alap- és szakvizsgáztatás átkerül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez – hiszen ennek a lebonyolítására ott van a megfelelő tudásbázis – a feladat ellenőrzése, valamint a kormányzati személyügyi rendszer és adatbázis-kezelés a KIH-ben valósuljon meg.

„Az állami feladatkataszter alapján látjuk, hogy a közigazgatásban közel harmincezer feladatot végzünk el”, át kell azonban értékelni, hogy minden feladat megfelelő helyen van-e, és azokat valóban az államnak kell-e ellátnia. Ezt követően – folytatta – a feladatokhoz alakítják a szervezetrendszert, „és nem fordítva, amint az korábban történt”. Ehhez kapcsolódik szorosan a személyi állomány kérdése: a tervek szerint a teljes kormány-tisztviselői kar, azaz csaknem nyolcvanezer ember adatait kell majd kezelniük – tájékoztatott.

A KIH-ben egyébként jelenleg több mint 260 kormánytisztviselő dolgozik, további 250 munkatársat pedig az európai uniós forrásból finanszírozott kiemelt projektekben foglalkoztatnak.

A hivatal éves büdzséje idén az öt szervezet költségvetésének összege, ugyanakkor a 2013-ra tervezett számok már azt mutatják, hogy ugyanazt a feladatmennyiséget az összevonás eredményeképpen 6-8 százalékos költségvetési megtakarítás elérésével, „de színvonalasabban, összességében tehát hatékonyabban tudjuk majd elvégezni” – jelezte. Közölte azt is, hogy a KIH támogatáskezelési igazgatósága egyrészt a KIM-hez rendelt nagyságrendileg egymilliárd forint összegű hazai költségvetési forrás elosztását végzi, másrészt rajta keresztül zajlik több EU-s kiemelt projekt megvalósítása is csaknem 25 milliárd forint értékben.

„A KIH létrehozása bizonyítéka annak, hogy Magyarország kormánya nem a külföldi megoldások kritika nélküli átvételével igyekszik megoldani a problémákat, hanem nemzeti értékekkel bíró alapra, a kor kihívásainak megfelelő szervezeti, személyzeti és magas szakértelemmel rendelkező új középirányító közigazgatási intézmény mintáját hozza létre” – olvasható Hidas Jánosnak az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásban. Sorait azzal zárta, hogy „összességében az eddig külön-külön létező képességek és tudás most már egymást kiegészítve egy helyen tudnak működni. A hangsúly a hatékonyságon van. Az összevonás oka nemcsak a költségcsökkentés volt, hanem belső erőforrások átcsoportosítása is, amellyel egyrészt a korábbi párhuzamosságok felszámolhatóak, másrészt az egymást segítő, támogató folyamatok összhatásának, eredményességének fokozása érhető el”.”

Forrás:
KIH – a feladatokhoz alakítják a szervezetrendszert; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2012. október