Skip to main content
közigazgatás: magyar

A járási hivatalok vezetésére Budapesten túljelentkezés van

Szerző: 2012. október 22.No Comments

„A járási hivatalok kialakítása másként működik Budapesten, mint az ország többi részében. Nagyobb népsűrűség, tagoltabb struktúra: Palich Etelka,Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója a januárig elvégzendő szakmai feladatokról beszélt a Rádió Orient műsorában.

Palich Etelka néhány hónapja vette át a Budapest Főváros Kormányhivatala főigazgatói beosztását, azzal az előnnyel, hogy előtte is a kormányhivatalnál dolgozott. Ahogy az interjúban kifejtette, menedzsertípusú vezetőnek tartja magát, aki igyekszik a szakmai tudást megérteni, támogatni és együtt gondolkodni a kollégáival. A vezetői hatáskört arra használja, hogy a dolgozók tapasztalataikat minél jobban kamatoztathassák, minél megfelelőbb környezetben dolgozhassanak.

A közigazgatás átalakításának gyors üteme benne a szakigazgatási szervek integrációja kimerítette a közszolgálatban dolgozókat, mindenkinek a maximumot kellett nyújtania. Az elköteleződés továbbra is magas szintű, azonban fáradtabbak, fásultabbak, de már látják a célt, éppen ezért is fontos, hogy az ügyfelektől és a vezetőktől is megkapják a szükséges, pozitív visszajelzéseket. A folyamatos változás miatt a kollégáinak újabb és újabb feladatokban kellett kipróbálniuk magukat, és mindig helyt álltak, ezért megilleti őket az elismerés. A jó szó, a dicséret egy vezetőnek mindig a rendelkezésére áll ezzel élni kell- hangsúlyozta a főigazgató.

A kormányablakok Budapesten is jól működnek és rendkívül népszerűek, főleg a munkaidőhöz igazított nyitva tartásuk miatt. Az ügyintézők csapata felkészült és rendkívül motivált, kiválasztásukra és képzésükre nagy gondot fordítottak. Több ügykörben jártasak, általában fiatalok, diplomások, több nyelven folyékonyan beszélnek-mutatta be a kormányablakok tevékenységét Palich Etelka.
A járások kialakítása a fővárosban másként alakul majd, mint vidéken. A már meglévő huszonhárom kerület határaihoz alkalmazkodtak a járások kijelölésekor, így huszonhárom körzet (kerületi hivatal) jön januárban létre. A munkatársak átadás-átvételénél nagy segítségükre van a humánpolitikai osztály és a járási biztosok munkája. Mivel a járások államigazgatási feladatokat végeznek, ezért a képzési követelmények mások, magasabbak: azonban igyekeznek minden kollégának megfelelő munkát találni-nyugtatta meg a közszolgálatot ellátókat a rádió vendége.

A hivatalok vezetéséről szólva elmondta, hogy túljelentkezés volt, aljegyzők is jelentkeztek a megpályázható állásokra.

A közigazgatás megváltozása, fejtette ki a főigazgató asszony, dominóelv-szerűen több területen is kifejti majd hatását. Olyan jelentős csomópontokat érint, amelyek más területekre is hatással vannak. Az átadás-átvételi szerződések előkészítésekor például minden önkormányzatnak át kell gondolnia a saját működését, annak fenntarthatóságát, logikáját. A konfliktushelyzetek feltárásában és tisztázásában segítségükre vannak a biztosok, a szakmai munka átadásában és koordinálásában pedig a jegyzők. A politikai kommunikációt a kormánymegbízottak látják el a polgármesterrel.

A közigazgatás reformjainak célja, hogy az átalakítások legfőbb haszonélvezője az állampolgárok legyenek. A január elsejével nyitó kerületi járási hivatalok minőségileg nívósabb közigazgatást eredményeznek majd, működésükhöz pedig szakmai anyagok előkészítésével is hozzájárul a kormányhivatal. Nem csak az infrastruktúrát, hanem az önkormányzatok eljárásrendjét, szakmai koncepcióját is feltérképezik, hogy segítsék a leendő járási hivatalok munkáját-zárta szavait a fővárosi kormányhivatal főigazgatója.”

Forrás:
A járási hivatalok vezetésére Budapesten túljelentkezés van; OrientPress; 2012. október 13.