Skip to main content
hírközlésinformatikatávközlés

Az ország versenyképessége az infokommunikáción múlik

Szerző: 2012. november 8.No Comments

„Magyarország versenyképessége, beleértve a magyar emberek, az országban működő cégek és a magyar állam versenyképességét is, a hazai infokommunikációs piac fejlettségén, dinamikus fejlődőképességén múlik – mondta Szalai Annamária.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke mindezt csütörtökön a balatonfüredi, kétnapos Infotér (Informatika a Társadalomért) konferencián megtartott köszöntőjében mondta el.

Szalai Annamária az infokommunikációs szolgáltatások minél szélesebb körű elterjedését nevezte az egyetlen 21. századi útnak, amely révén jobbá, gazdagabbá, komfortosabbá, szabadabbá tehetjük életünket.

A hatóság elnöke hangot adott azon meggyőződésének, hogy a piaci, de különösen az állami szereplők akkor gondolkodnak helyesen, ha a javak egyenlőségének utópiája helyett a javakhoz való hozzáférés egyenlőségének megteremtésén fáradoznak. Az infokommunikációs technológiában rejlő lehetőségek kiválóan alkalmasak ennek megteremtésére – fogalmazott Szalai Annamária, hangsúlyozva: a lehető legjobb és legnagyobb lehetőségek épp ebben a piacban vannak. Hozzátette: az NMHH-ban dolgozó munkatársai is akkor végzik jól a feladatukat, ha munkájukkal az információhoz, a kulturális és hírközlési javakhoz való egyenlő hozzájutás lehetőségét teremtik meg.

A hatóság ebben a munkában felelős partnerként tekint minden piaci és állami szereplőre és mindazokra, akik számára fontos az infokommunikációs piac értékelvű, társadalmi, kulturális és gazdasági értelemben is magas hozzáadott értéket teremtő fejlődése – szögezte le az NMHH vezetője.

Az elnök köszöntőjében az alkotó együttműködésben rejlő felelősséget hangsúlyozta. „Tudom, a szektort érintő kérdések sokszor nehéznek, húsba vágónak tűnnek a piaci szereplők szempontjából. Mégis meggyőződésem, hogy nincs az a nehéz kérdés, amin ne lehetne kölcsönös előnyökre szert téve úrrá lenni” – fűzte hozzá, azzal együtt: a piac egészének fejlődése múlik az együttműködésen.

Az Informatika a Társadalomért Egyesület az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével együttműködve rendezte meg harmadik alkalommal az Infotér konferenciát a kormányzati döntéshozók, az iparág, valamint civilek részvételével.”

Forrás:
Az ország versenyképessége az infokommunikáción múlik; Híradó.hu; 2012. november 8.