Skip to main content
gazdaság

Az osztrák posta már a magyarországi startra vár

Szerző: 2012. november 13.november 17th, 2012No Comments

„Az osztrák posta tulajdonában lévő Feibra Kft. versenyképes alternatív postai szolgáltató akar lenni Magyarországon is a piacnyitást követően − mondta a Napi Gazdaságnak Justin István ügyvezető igazgató.

Az osztrák cég hat országban vetette meg a lábát: Szlovákiában, Horvátországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban. Az osztrák posta a kelet-közép-európai régióban gondolkodik, ezért is elkötelezett a magyarországi terjeszkedésben, bár az itteni szabályozás meglehetősen szigorú − fogalmazott az ügyvezető. Ráadásul a törvény is elég későn, csupán néhány hete született, a végrehajtási rendeletek pedig alig néhány naposak, s maradtak még tisztázásra váró pontok. A Feibra Kft. szakemberei jelenleg a jogszabályban megfogalmazott követelmények intenzív elemzésével foglalkoznak.

Bár a Feibra jó ideje készül a piacnyitásra, néhány körülmény kissé nehézkessé teszi az üzleti tervezést − fogalmazott Justin. A piac − például az elektronikus levelek elterjedésének köszönhetően is − jelentősen átalakult, s hosszú távon csökkenő postai volumennel lehet számolni. Ám az még mindig egy olyan nagyságrend, amit eredményesen lehet feldolgozni és kézbesíteni − tette hozzá az ügyvezető, aki szerint éves szinten több száz millióra tehető az 50 gramm alatti levélküldemény, amit a nyitást követően célba vehetnek az alternatív szolgáltatók is. (Ilyen szándéka lehet a többi nagy nyugat-európai postai szolgáltatónak − a német, a francia, a holland postának −, amelyek leányvállalataik révén már egy ideje jelen vannak Magyarországon.) Justin főleg szakmai befektetők megjelenésére számít, a cégvezető szerint a pénzügyiek kevésbé jöhetnek szóba.

A jogszabály komoly pénzügyi feltételeket is állít a piacra lépni szándékozó cégekkel szemben, de legalább ilyen kritikus a technológiával és a humán elvárásokkal kapcsolatban. Ezért a Feibra Kft.-nek is tovább kell fejlesztenie minőségbiztosítási rendszerét, s ebben a tulajdonos is támogatja a céget − tette hozzá Justin. A törvény szintén komoly elvárásokat fogalmaz meg a humán erőforrással kapcsolatban, a szolgáltatás meghatározó részét csak a cég alkalmazásában lévő munkatársak végezhetik, vagyis az alvállalkozók szerepét a minimálisra csökkenti a jogszabály. Azt egyelőre még nem tudta megmondani az ügyvezető, hogy ehhez mekkora létszámra lesz szükségük, mert egyelőre az sem dőlt el, milyen módon akarnak terjeszkedni. A társaság célja az országos megjelenés, de elképzelhető, hogy előbb regionális szinten erősítenek. Az viszont egyértelmű, hogy a Feibra az üzleti vállalkozásokat veszi célba, ahol tömeges méretekben adják fel a leveleket.

Feibra Kft.-adatok (milliárd forint) 
2011 2010 2009
Árbevétel 3,7 4 3,7
Üzemi eredmény 0,13 0,18 0,27
Adózott eredmény 0,09 0,15 0,21

Forrás: cégközlés

A Feibra Kft.-t 1990-ben alapították, egyik fő tevékenysége a címzetlen reklámküldemények terjesztése, ami 2009-től kiterjed az 50 gramm felettiekre is. A társaság az elmúlt évben hárommillió címzett küldeményt terjesztett és idén is hasonló mennyiségre számít − tette hozzá Justin.”

Forrás:
Az osztrák posta már a magyarországi startra vár; Napi Gazdaság; 2012. november 12.