Skip to main content
közigazgatás: magyar

Ötezer polgár és egy közös hivatal

Szerző: 2012. november 22.november 25th, 2012No Comments

„Öt Sió menti település alakít közös önkormányzati hivatalt január elsejétől. Az erről szóló megállapodást pénteken este, az érintett képviselő-testületek együttes ülésén írták alá a polgármesterek.

A törvény kényszere szülte a változást, amiből az érintettek – kisebb, vagy nagyobb lelkesedéssel – de megpróbálják kihozni a legjobbat. Így is össze lehet foglalni a polgármesteri véleményeket a január elsejétől létrejövő öt tagú közös önkormányzati hivatal megalakulásáról. Az erről szóló megállapodást pénteken este szentesítette az öt település – Harc, Kistormás, Kölesd, Medina és Sióagárd – képviselő-testülete, a Sióagárdon rendezett együttes ülésen.

Mint ismert, az új önkormányzati törvény szerint a körjegyzőségeket a közös önkormányzati hivatalok váltják fel 2013-tól. A közös hivatalok tagtelepülései összlakosság számának el kell érnie legalább a kétezer főt, és csak az adott járásokon belül jöhetnek létre.

Az öt szekszárdi járáshoz sorolt, Sió menti település társulásának vezetője a legnagyobb lélekszámú falu, Kölesd lesz. Berényi István polgármester elmondta: több szempont is indokolta, hogy a törvényben előírt minimumnál jóval nagyobb társulást hozzanak létre. (Az öt település összlélekszáma kis híján ötezer fő). Egyrészt szerinte nem kizárt, hogy előbb-utóbb megemelik a mostani kétezer fős lélekszám-határt a közös hivatalok létrehozásánál.

Másrészt, mivel a közös hivatalnak kötelezően jegyzőt és aljegyzőt is kell foglalkoztatnia, egy öt tagú társulásban biztosan ki lehet majd használni ezen szakemberek munkáját. Emellett azt is tervezik, hogy – bár nagyok a különbségek az egyes települések között – a jövőben nemcsak a közigazgatás terén, hanem kulturális, gazdasági területen is érdemes lehet szorosabb kapcsolatokat kialakítani egymással az ötöknek.

Vén Attila, Medina polgármestere szerint szükség volt a közigazgatás átalakítására, amivel megítélése alapján Medina nem fog veszíteni. Mint mondta, biztos benne, hogy jól tudnak majd együttműködni a települések, és úgy látja, a közös hivatalok állami finanszírozása is korrekt lesz.

Vannak viszont kétségei Csapó Lászlónak, Kistormás első emberének. A faluvezető mindenesetre reméli, hogy a közös hivatalok legalább olyan hatékonyan, az embereket legalább olyan színvonalon kiszolgálva működnek majd, mint eddig, hiszen a közigazgatás átszervezése nem mehet a lakosság rovására. Hozzátette: a leendő társtelepülések vezetőivel eddig is együtt dolgoztak a szekszárdi kistérségben, vélhetően a közös hivatalon belül is jó lesz együttműködés.

Harc polgármestere, Siposné Csajbók Gabriella úgy véli, a közös hivatal létrehozása nyomán az egyes települések kevésbé lesznek magukra utalva, hasonló jellegű problémáik megoldásában közös gondolkodással talán szintén segítséget tudnak majd nyújtani egymásnak.

Háry János, sióagárdi faluvezető saját véleményét megfogalmazva kiemelte: Sióagárd ezzel a döntéssel bizonyos tekintetben elveszíti több száz éves önállóságát. Többek között a hivatalt érintő ügyekben, például a jegyző kinevezéséről nem a képviselő-testület fog dönteni, hanem a társulás polgármesterei, lakosságszám arányosan. Ezzel együtt a közigazgatás átalakításával ő is egyetért, úgy, hogy a lakosság ügyeinek intézése legalább a jelenlegi színvonalon, helyben történhessen.

Történelmi ellentét a két település között

Sióagárd és Harc között a múltba visszanyúló ellentét feszül, így van némi pikantériája annak, hogy a két falu közös önkormányzati hivatalhoz tartozik majd. Háry János ennek kapcsán azt mondta: az ellentétek olyan mélyen gyökereznek, hogy az emberek talán már nem is igen emlékeznek arra, hogy konkrétan mi az alapjuk. A harci és a sióagárdi polgármester között mindenesetre nincs ellentét, sőt kifejezetten jó a kapcsolat, ez is elősegítheti a két település közeledését – tette hozzá.

Siposné Csajbók Gabriella tapasztalata szerint máig élő a szembenállás, hajdani sérelmek, a két falu büszkesége miatt. Ezért – bár volt olyan elképzelés, hogy Sióagárd és Harc „kettesben” alkosson közös hivatalt – ő úgy ítélte meg, hogy ezt nem szabad erőltetni. Viszont úgy látja, hogy – éppen az ötös társulásban való közös részvétellel – az ellentét talán szép lassan enyhülhet.

Még nem tudni, ki lesz a jegyző, az aljegyző

A Kölesdi Közös Önkormányzati Hivatal székhelye a kölesdi községháza, három telephelye a harci, a medinai és a sióagárdi polgármesteri hivatal. A közös önkormányzati hivatal összlétszáma húsz fő lesz. A közös hivatalt a jegyző és az aljegyző vezeti, a munkáltatói jogokat a polgármesterek gyakorolják, a polgármesterek tanácsa révén. A jegyző Kölesden (Kistormást is ellátva) hétfőn és szerdán délelőtt, kedden és csütörtökön délután, illetve pénteken végzi majd munkáját, míg Medinán hétfőn és szerdán délután, kedden és csütörtökön délelőtt lesz a hivatalban. Az aljegyző hétfőn, kedden és szerdán Sióagárdon, csütörtökön és pénteken pedig Harcon dolgozik majd. A jegyző előreláthatólag a jelenlegi kölesdi körjegyző lesz, az aljegyzői állásra pedig pályázatot írnak ki.”

Forrás:
Ötezer polgár a közös hivatalban; Steinbach Zsolt; teol.hu; 2012. november 19.