Skip to main content
közigazgatási informatika

Készül a kormányzati informatikai rendszer

Szerző: 2012. december 3.No Comments

„Elkezdődött a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer (KKIR) kialakítása, az elmúlt egy évben közbeszerzési eljárással beszerzett eszközöket már üzembe helyezték az egyes minisztériumoknál, jelentették be a projekt vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon Budapesten. Összesen 2391 asztali számítógép, 400 monitor és 300 notebook beüzemelése fejeződik be november végéig. A következő lépésben egységesítik az informatikai alkalmazásokat az egyes intézményeknél.

A kétmilliárd forintos összköltségvetéssel, 100 százalékos európai uniós finanszírozással megvalósuló projekt célja, hogy központosított, korszerű szolgáltatások váltsák ki az egyes intézményekben működő informatikai megoldásokat, és ezáltal hatékonyabbá váljon a közigazgatási tevékenység. Nem utolsósorban az informatikai rendszerek olcsóbb és biztonságosabb működtetését is szolgálja a fejlesztés.

A projekt zárásának időpontja 2013. augusztus 31., azonban az minisztériumokban a rendszereket folyamatosan adják át, elsőként a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, ahol két héten belül valósul ez meg – mondta el Babócsy László, a projektet megvalósító Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projekt-menedzsere. Hozzátette, hogy az úgynevezett csoportmunka-alkalmazások üzembe helyezése jövő nyáron várható.

A csoportmunka alkalmazásával az intézmények között megosztható munkaterület jön létre. A rendszer távolról is elérhető lesz, azaz meghatározott dolgozók céges mobil eszközökről is hozzáférhetnek például a levelezéshez. A rendszerben ötszáz felhasználó végezhet távmunkát.

A projektben a Miniszterelnökség és hat minisztérium, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a közigazgatási, a nemzetgazdasági, a nemzetfejlesztési és a vidékfejlesztési tárca vesz részt. A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium a minősített adatok kezelése miatt marad ki.”

Forrás:
Készül a kormányzati informatikai rendszer; Index.hu/MTI; 2012. november 28.