Skip to main content
gazdaság

A Getronics Magyarország Kft. nyerte az e-útdíj tendert

Szerző: 2012. december 17.No Comments

„A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be a legjobb ajánlatot. A cég nettó 34,89 milliárd forintos áron vállalja a feladat elvégzését. A szerződéskötésre várhatóan december 27-én kerül sor.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szeptember végén hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer hazai kiépítésére. A társaság az erre jelentkező cégek, illetve konzorciumok közül – a részvételi felhívásban megfogalmazott feltételeket figyelembe véve – november elején négyet kért fel ajánlattételre.

Az indulókkal lefolytatott kétfordulós tárgyalássorozatot követően a Getronics Magyarország Kft. végső ajánlata tartalmazta a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást. A nyertes pályázó 34,89 milliárd forintért vállalta a rendszer teljes körű implementációját, amely technológiai megoldását tekintve a műholdas nyomkövetésre (GNSS/GPS) fog épülni.

A beszállítói szerződés megkötésére várhatóan december 27-én kerül sor. A részletes tervek kidolgozását követően a rendszer kiépítése már kora tavasszal megkezdődik. A tervezett menetrend szerint a megvalósítás fontos mérföldkövének számít még a felhasználók (vagyis a fuvarozók) jövő év májusában induló előregisztrációja, az új ügyfélszolgálati irodák és értékesítő pontok megnyitása valamint a tesztüzem június eleji startja. A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer tervezett indulási időpontja 2013. július 1.

Az eljárással kapcsolatos fejlemény, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) december 13-án hozott határozatában elutasította az ajánlattevők között szereplő osztrák Kapsch Trafficom AG és a Kapsch Telematic Services Telematikai Szolgáltató közös jogorvoslati kérelmét. A két cég ebben amellett érvelt, hogy a szintén induló China International Telecommunication Construction Corporation részvételi jelentkezése érvénytelen volt. Korábban a CAMPO Consulting Hungaria Zrt. és a szlovák Towercom Infrastructure is jogorvoslati kérelemmel fordult a KDB-hez, de a testület ezek egyikét sem találta megalapozottnak, így jelenleg nincs ismert akadálya az eljárás sikeres lezárásának.”

Forrás:
A Getronics Magyarország Kft. nyerte az e-útdíj tendert; Állami Autópálya Kezelő Zrt.; 2012. december 15.