Skip to main content
közigazgatás: magyar

Cél a polgárbarátabb és hozzáférhetőbb ügyintézés

Szerző: 2013. január 6.No Comments

„A járások határainak kijelölésével egy érdemben senki által nem vitatott, közmegegyezésnek örvendő rendszert sikerült kialakítani Magyarországon – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Gyomaendrődön, a járási hivatal pénteki ünnepélyes átadásán.

A politikus hangsúlyozta: a járások hagyományos egységei a magyar közigazgatásnak, mai formájukban pedig ötvözniük kell a korszerűséget a tradíciókkal. Céljuk, hogy az eddiginél polgárbarátabb és mindenki számára hozzáférhetőbb ügyintézés lehetőségét teremtsék meg.

A korábban község-, majd városházaként működő, évszázados gyomaendrődi hivatalépület magában hordozza e kettős szellemiséget – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy a Békés megyei város járási székhely rangra emelése történelmi igazságtalanságot is orvosol.

Úgy fogalmazott: „példás, bár nem példátlan az államigazgatás és Gyomaendrőd önkormányzatának együttműködése, ahol mindkét fél felismerte, hogy a részérdekeknél fontosabb a nemzet érdeke.”

Várfi András (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében azt mondta, hogy e partnerség részeként adta át a település helyhatósága az eddig Városházaként használt ingatlant, melyben a járási hivatal mellett a tankerületi igazgatóság és a munkaügyi központ is helyet kapott.

Hozzátette, hogy a járási hivatal kialakításával párhuzamosan a polgármesteri hivatal is új otthonra talált, a helyi könyvtárral együtt egy korábban megürült iskolaépületben folytatja munkáját.”

Forrás:
Cél a polgárbarátabb és hozzáférhetőbb ügyintézés; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. január 5.