Skip to main content
közigazgatás: magyartörvények, határozatok

Megszüntetik az államigazgatás betöltetlen állásait – Kormányhatározat az államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról

Szerző: 2013. január 11.január 12th, 2013No Comments

„Azonnali hatállyal megszüntetik az államigazgatásban a betöltetlen álláshelyeket. A kormány erről szóló határozata a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, amely egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15 százalékot.

A döntés szerint a tárcavezetőknek a minisztériumukban és az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél kell megszüntetni a legalább három hónapja betöltetlen állásokat. Ez alól csak a jogszabályban külön meghatározott, valamint a rendvédelmi és honvédelmi munkahelyek jelentenek kivételt.

A miniszterek január 15-ig, azaz keddig kötelesek jelentést készíteni a megszüntetésről Navracsics Tibornak. A miniszterelnök-helyettesnek, közigazgatási és igazságügyi miniszternek ezt követően egy hónap áll rendelkezésére arra, hogy javaslatot terjesszen a kormány elé a Miniszterelnökségen, a tárcáknál, valamint az igazgatási és az igazgatás jellegű munkát végző központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámát rögzítő határozat módosítására.

A tárcavezetőknek március 31-ig arról is kell gondoskodniuk, hogy a minisztériumukban az úgynevezett funkcionális létszám – vagyis az adott szervezet működtetését szolgáló, de nem az alapfeladat ellátására irányuló munkakörök száma – legfeljebb 25 százalék, a hozzájuk tartozó szerveknél pedig maximum 15 százalék legyen. Az e fölötti funkcionális munkaköröket a kormányhatározat értelmében március végéig ugyancsak meg kell szüntetni.

A szabályozás kitér a vezető tisztségekben dolgozókra is, akikkel kapcsolatban úgy rendelkezik: a tárcáknál a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15, a miniszterek irányítása vagy felügyelete alá tartozó szerveknél pedig a 10 százalékot. Ennek határideje szintén március 31.

Az említett rendelkezésektől való eltérést – a szakminiszter kezdeményezése alapján, a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős tárcavezető, vagyis Navracsics Tibor véleményének figyelembevételével – csak Orbán Viktor kormányfő engedélyezheti különösen indokolt esetben.

Az általános szabályok mellett több tárcavezető is kapott egyedi feladatokat. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek például március közepéig javaslatot kell tennie egy, az agrártárca által irányított integrált kutatóhálózat kialakítására, mégpedig úgy, hogy ezzel racionalizálja a hasonló tevékenységek miatti párhuzamosságokat, egy intézménybe integrálja a funkcionális feladatokat, és csökkentse a nem tudományos kutatással foglalkozók létszámát.

Balog Zoltán erőforrás-miniszternek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányítása alá tartozó, kutatási feladatokat is ellátó országos intézetek átalakítására kell javaslatot készítenie március végéig. A kormány célja, hogy racionalizálja a feladatellátást, és hogy az egymással szorosan összefüggő munkát végző háttérintézmények funkcionális létszáma csökkenjen egy integrált funkcionális szerv létrehozásával.”

„A szervezetrendszer átalakításával magyarázza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az államigazgatás betöltetlen álláshelyeinek megszüntetését. Az MTI érdeklődésére küldött tájékoztatásukban arra is kitértek, hogy a tárcáknál más államigazgatási szervekhez képest magas, átlagosan 19 százalékos a vezetői munkakörben dolgozók aránya, ezért azt csökkenteni kell.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg az a kormányhatározat, amely az államigazgatás betöltetlen álláshelyeinek azonnali hatályú megszüntetését rendelte el. A KIM az MTI kérdésére küldött válaszlevelében a határozat céljai között említette a közigazgatás működésének racionalizálását, valamint a szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket a hatékonyság és az olcsóbb működés érdekében.

A szaktárca megvizsgálta az egyes intézmények belső struktúráját, és ennek alapján született döntés arról, hogy a betöltetlen álláshelyek fenntartása indokolatlan. A szakmai és funkcionális létszámok áttekintésekor – utóbbi az adott szervezet működtetését szolgáló, de nem az alapfeladat ellátására irányuló munkaköröket jelenti – azt állapították meg, hogy az összes funkcionális feladatkört összeadva minden intézménytípusnál 14,73 és 26,08 százalék között mozog az ilyen munkaköröket ellátó dolgozók aránya.

Nemzetközi adatokkal összevetve azonban ezek a számok magasnak tekinthetők, a minisztériumoknál ugyanis – mint azt a kormányhatározat is tartalmazza – 25, a háttérintézményeknél pedig 15 százalék körüli arány a megfelelő – tudatta a tárca. Kitértek arra is, hogy a minisztériumokban jelenleg átlagosan 19,11 százalék a vezetői munkakörben foglalkoztatottak aránya, miközben a többi szervnél ez a szám csak 10 százalék körül mozog. Ezért a cél az, hogy a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya ne haladja meg a 15, az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél pedig a 10 százalékot.

Tájékoztatásukban jelezték azt is, hogy a KIM a közigazgatás-fejlesztést célul tűző Magyary-program részeként folyamatosan vizsgálja az államigazgatás szervezeti felépítését, hogy feltérképezze a rendszerben, a humán erőforrások megoszlásában jelentkező szabad kapacitásokat, valamint hogy feltárja a párhuzamosságokat.”

Forrás:
Megszüntetik az államigazgatás betöltetlen állásait; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. január 10.
KIM: a kormány átalakítja az államigazgatás szervezetrendszerét; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. január 10.
A Kormány 1007/2013. (I. 10.) Korm. határozata az államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról; Magyar Közlöny; 2013. évi 5. szám; 2013. január 10.; 496-497. oldalak (pdf)