Skip to main content
gazdaság

Tart a végső visszaszámlálás az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. elektronikus útdíjtenderén

Szerző: 2013. január 13.No Comments

„Lapunk úgy tudja: az ÁAK közbeszerzési eljárásán 34,89 milliárd forintos ajánlatával a legnagyobb európai rendszerintegrátorokat maga mögé utasító Getronics Magyarország Kft. immár másfél hete azért nem tudja aláírni már elnyert szerződését, mert nem fejezte be a tárgyalásokat alvállalkozóival. Helyzetét pedig nehezíti, hogy egyik legfontosabb partnere kiszállt a projektből. A hírek szerint a Q-Free ASA hivatalosan is értesítette távolmaradásától az ÁAK-t.

A Getronics csapatát 10–24 százalék közti mértékű szerepvállalása ígéretével győzelemre segítő cég kiszállása meghatározhatja az útdíjtender lezárását. A 6318 kilométer magyar közutat lefedő útdíjrendszer kiépítéséhez ugyanis a norvég társaság nélkül a Getronics talán hozzá sem foghat.

Ezt valószínűsíti, hogy a tendergyőztes ajánlatában a Q-Free több egyszerű alvállalkozónál: szakemberei esetleges közvetlen munkája mellett ez a partner biztosította volna a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsikat sarcoló, műholdas helyzetmeghatározásra épülő díjrendszer építéséhez nélkülözhetetlen műszaki referenciákat is. A kamionokat a megtett kilométerek alapján sarcoló új útdíjrendszer július 1-jei bekapcsolásáért felelős ÁAK vezetőinek még attól jobban fájhat a fejük, hogy a Q-Free helyett „cserejátékost” sem lehet az autópályákra, főutakra küldeni.

A közbeszerzési törvény szerint legalábbis a tíz százalékot meghaladó mértékben közreműködő alvállalkozókat a kötelező érvényű ajánlatok leadása után egyetlen tenderben sem cserélgethetik szabadon az ajánlattevők. Ez alól az ÁAK útdíjtendere sem kivétel. A szeptemberben meghirdetett pályázat résztvevői december elején leadták végleges ajánlataikat, az állami sztrádatársaság pedig december 15-én eredményt hirdetett. Így elvileg a győztes Getronics sem jelölhet meg új partnert norvég alvállalkozója helyett.

Lapzártánkkor nem volt válasz arra, hogy mi lesz a következő lépés az útdíjtenderen: jövő keddig aláírják az elektronikus útdíjrendszer szerződését, vagy, ha alvállalkozója visszalépése miatt a Getronics esetleg nem szerződhet, felfüggesztik a beruházás közbeszerzési eljárását. Az ügyben az ÁAK éppen úgy nem nyilatkozott, mint a tendereztetést irányító Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.”

Forrás:
Visszaszámlálás teljes bizonytalanságban; Népszabadság; 2013. január 12.