Skip to main content
gazdaság

Megbukott az e-útdíj tender

Szerző: 2013. január 15.No Comments

„Információink szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban kedd délután dolguk végezetlenül álltak fel a tárgyalóasztaltól a Getronics Magyarország Kft. és az Állami Autópálya Kezelő szakemberei, mivel a tendergyőztes nem írta alá az e-útdíj-szerződést.

Máig kellett volna lezárni a megtett úttal arányos díjfizetési rendszer kiépítésére még tavaly szeptemberben kiírt elektronikus útdíj tendert, illetve máig volt lehetőség arra, hogy az egy hónapja győztesnek választott Getronics Magyarország Kft. képviselője aláírja azt az állami megbízási szerződést. Ebben vállalta volna, hogy az idén július 1-ig több mint 6800 kilométernyi úthálózaton kiépíti és üzembe helyezi a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek e-útdíjazását lehetővé tevő infrastruktúrát.

Minisztériumi forrásból úgy értesültünk, hogy az aláírás elmaradt.

Noha az ünnepélyes aktust eredetileg december végére tervezték, majd áttették január 2-ára, a Getronics azon egyik időpontban sem jelent meg. A háttérben a Getronicsnak az anyavállalatával, illetve a tervezett beszállítóival kapcsolatos problémái váltak egyre nyilvánvalóbbá. Hivatalosan az ügyben azóta sem a tendert jegyző ÁAK, sem pedig a Getronics nem szólalt meg. Csak a szaktárca, az NFM azonban kötötte az ebet a karóhoz: Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációs államtitkár a kiszivárgott információk ellenére azt nyilatkozta, hogy nincs semmi baj, és a szerződést a Getronics január 15-éig alá fogja írni. Nem így lett!

A mai kudarcot követően a tendert értékelő bizottság feloszlatta magát. Ez azt is előrevetíti, hogy az ügyben várható balhét mással fogják majd elvitetni, de azt is, hogy a következő kormányzati lépéshez szükséges „terület” rendelkezésre álljon. Úgy tudjuk, jelenleg a tárcánál lázas munka már azért folyik, hogy megteremtsék a jogi lehetőségét a tenderen végül a másik érvényes (de nem nyertes) ajánlatot tevő T-Systems helyzetbe hozásához. Ez nem könnyű feladat, mert bár a múlt héten, amikor a szerződéskötés problémáiról szivárogni kezdtek az információk, a T-Systems közleményben jelezte, hogy adott esetben kész a feladat megoldására, de ennek könnyen komoly ára lehet.

Jelen pillanatban az sem egyértelmű, hogy a kormányzati elképzeléseknél lényegesen drágább ajánlatot adó T-Systems beléphet-e a Getronics helyére. Ha igen, akkor sem biztos, hogy a helyzetnek valóban a nyertese lehet, mivel az egyébként is szűkre, 7-8 hónapos határidővel megadott struktúraépítés helyett jó ha 5 hónapja marad a feladat elvégzésére. A rendszer július elsejei startjával, illetve a határidőre csak a projekt részleges befejezésével ugyanis nem érdemes próbálkozni, mivel az éppen emiatt korábban kieső cégek informálisan már jelezték: ez esetben perre vinnék az állammal az ügyet. Ebből azonban az is kijöhet, hogy az egész e-útdíj tendert vissza kell lőni a rajtvonalra.”

Forrás:
Megbukott az e-útdíj tender; HVG.hu; 2013. január 15.