Skip to main content
gazdaság

E-útdíj: összeesküvésre hivatkozik a Getronics

Szerző: 2013. január 19.No Comments

„A Getronics Magyarország Kft. szokatlan piaci nyomásgyakorlással indokolta, hogy visszalépett az elektronikusútdíj-tendertől. Az egyik vetélytársára mutogat.

A Getronics szombaton kiadott közleményében azt írta, hogy a piacon „eddig nem tapasztalt mértékű és formájú nyomásgyakorlás következtében olyan bizonytalan üzleti és jogi helyzet alakult ki, amely jogi helyzet tisztázásáig nem áll módjában a szerződést aláírni és a teljesítést megkezdeni”. A tenderen nyertes vállalat kifejtette: a Q-Free ASA visszalépésével kapcsolatban információik szerint „az egyik versenytársuk az elmúlt időszakban szinte az összes, a projektben részt vevő alvállalkozó partnerünket megkereste, és nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy az együttműködésből visszalépjenek az elektronikus útdíjrendszer tervezett határidőre történő megvalósításának ellehetetlenítése érdekében”.

Hozzátették: a Getronics Magyarország Kft. vizsgálja a szükséges jogi lépések megtételét, azok részleteiről a későbbiekben ad tájékoztatást. Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. szombaton jelentette be, hogy a Getronics visszalépett az elektronikusútdíj-tendertől. Az ÁAK a döntést tudomásul vette.

A Getronics-ot tavaly december 15-én hirdették ki győztesnek a hazai e-útdíj rendszer kiépítéséről és üzembe helyezéséről szóló közbeszerzési pályázaton, de a jogszabályok által biztosított határidőig, azaz e hét keddig nem született meg a nyertes pályázóval kötendő megbízási szerződés. A nyertes ajánlattétel értelmében a cég nettó 34,89 milliárd forintért vállalta volna, hogy felépít és 2013. július 1-től teljes körűen rendelkezésre bocsát egy olyan útdíjfizetési rendszert, amely lehetővé teszi a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek részére, több mint 6100 km úthálózaton a megtett úttal arányos díjfizetést.

A szerződéskötési határidő lejárta után, január 16-án szerdán Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára sajtótájékoztatón azt jelentette be, hogy a Getronics Kft. további 30 napot kap a szerződés aláírására, lényegében azért, mert a cég hivatalosan január 14-én jelezte: a szerződést rajta kívülálló okok miatt nem tudja aláírni.

Most, hogy a Getronics visszalépett, az NFM azt közölte: megvizsgálja a további lehetőségeket a kialakult helyzetben.

Sok mozgástér azonban nincs, mivel Vályi-Nagy szerdán azt is közölte, hogy a pályázók közül végül versenyben maradt másik pályázó, a T-Systems Magyarország Zrt. nem léphet a Getronics helyébe. Ennek oka az államtitkár szerint az, hogy a cég ajánlata (54 milliárd forint) sokkal magasabb, a kormányzatilag tervezett 40 milliárdos kerettől. Valójában azonban a T-Systems azért sem lehet nevet második, mert bár az ajánlata érvényes volt, az erdményhirdetéskor nem nevezték meg másodiknak. Mindebből a hvg.hu által megkérdezett közbeszerzési szakértők szerint egyértelműen az következik, hogy új eljárást kell majd kiírni.

A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer tervezett indulási időpontja eddig 2013. július 1. volt.”

Forrás:
E-útdíj: összeesküvésre hivatkozik a Getronics; HVG.hu/MTI; 2013. január 19.