Skip to main content
közigazgatási informatika

A Microsoft Magyarország válasza az ODFA nyílt levélre

Szerző: 2013. január 23.No Comments

„Az ODFA Magyarország tegnap egy nyílt levelet intézett Magyarország Miniszterelnökéhez. A levélben a Microsoft szerint „több ponton is utalnak a Kormány és a Microsoft Magyarország között megkötött stratégia megállapodásra, a Digitális Otthon illetve a Nemzeti Közoktatási Portál programokra.”

Papp István, Microsoft Magyarország Kft. ügyvezetője személyes találkozóra hívta az ODFA magyar tagozatának elnökségét, mert fontosnak tartja az elnökség pontos tájékoztatását:

Idézet:
Tisztelt Elnökség,
2013. január 21-én kelt, Magyarország Miniszterelnökéhez intézett nyílt levelükben több ponton is utalnak a Kormány és a Microsoft Magyarország között megkötött stratégia megállapodásra, a Digitális Otthon illetve a Nemzeti Közoktatási Portál programokra.

Levelük és annak végén feltett kérdések alapján, fontosnak tartom az ODFA magyar tagozata elnökségének pontos tájékoztatását. Annak érdekében, hogy erre mielőbb sort keríthessünk, személyes találkozóra szeretném meghívni Önöket.

A találkozó időpontját kollégáim fogják egyeztetni titkárságukkal!

Együttműködésüket előre is köszönöm,

Papp István

Microsoft Magyarország

Az Index szerint „Ivacs Gabriella, az ODFA Magyarország elnöke gyorsan reagált, és a nyílt szabványok szellemiségéhez híven nem zárkózott el a találkozótól, amennyiben az a nyilvánosság bevonásával, kormányzati döntéshozók részvételével valósul meg.””

Forrás:
A Microsoft Magyarországtól jött válasz az ODFA nyílt levélre; HUP.hu; 2013. január 22.
A Microsoft Magyarország reakciója az ODFA Miniszterelnök Úrnak küldött nyílt levelére/Az ODFA Magyarország válaszlevele (pdf)
A levélváltás előzménye:
Nem mindenkinek tetszik a kormány és a Microsoft megállapodása; eGov Hírlevél; 2013. január 22.