Skip to main content
közigazgatási informatika

Márciusban az ügyintézők képzésével folytatódik a közlekedési eljárások egyszerűsítése

Szerző: 2013. február 3.No Comments

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Új Széchenyi Terv támogatásával 2013 tavaszáig végrehajtja a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program Egyszerűsítési Programjában rögzített jogalkotási feladatait. A tárca javaslatai alapján legkésőbb az idei év végéig tizennyolc közlekedési hatósági, igazgatási eljárásban csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terhei. Három energetikai tárgyú eljárás egyszerűsítése már a tavalyi évben megvalósult. A projekt márciusban az ügyintézők képzésével lép új szakaszba.

A Kormány határozott szándéka Magyarország versenyképességének növelése, a lakosság közigazgatásba vetett bizalmának visszaállítása, a bürokrácia okozta indokolatlan társadalmi terhek mérséklése. A Magyary Program e célok megvalósításának eszközeként nevesíti a hatósági és igazgatási eljárások érzékelhető egyszerűsítését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és a Nemzeti Közlekedési Hatóság konzorciumi formában valósítja meg közlekedési és energetikai jogszabály-egyszerűsítési, tananyag-fejlesztési és képzési feladatokat tartalmazó projektjét.

E munka eredményeként az idei évtől országosan egységes eljárásrendben, egységes határidőkkel intézhető a gáz- és villanymérők átírása. A szolgáltatóknak a korábban akár 30 napos időtartam helyett a bejelentés kézhezvételét követően 8 napon belül el kell végezniük a helyszíni ellenőrzést. Az új fogyasztó a korábbi fogyasztó bejelentésével egyidejűleg – ugyanazon a formanyomtatványon – jelezheti szerződéskötési igényét. Az évente több mint 800 ezer átírás egyszerűsítése 200 millió forint megtakarítást jelenthet a felhasználók számára. (Részletesen ld. itt)

2013-tól csökkentek a nagycsaládos gázárkedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó adminisztratív terhek is. A rendelkezések már nem írják elő a kérelem évenkénti benyújtását, a kedvezményezetteknek csak az esetleges változásokat kell bejelenteniük. A módosítások nyomán januártól a kérelem az év során bármikor benyújtható. Az új formanyomtatványon nem kell feltüntetni a kérelemhez kötelezően mellékelendő számlán már szereplő adatokat. A nagycsaládos gázárkedvezmény igénylési eljárásának egyszerűsítése mintegy 320 ezer főt érint. (Részletesen ld. itt)

Idén októbertől egyszerűbb eljárásban lesz intézhető egyebek mellett a jogosítvány elvesztésének bejelentése, az elveszett rendszám pótlása vagy a gépkocsik forgalomból való ideiglenes kivonása. Megszűnik az ideiglenes vezetői engedély, a lejárt érvényességű forgalmit az ellenőrzéskor nem veszik el a helyszínen. Az állampolgárok számára kedvező módon változik a járművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is. A mozgáskorlátozottak a jövőben gyorsabban pótolhatják parkolási igazolványukat. (Részletesen ld. itt)

A minisztérium további négy, a járművek forgalomba helyezéséhez és a műszaki adatváltozások bejelentéséhez kapcsolódó közlekedési hatósági eljárás egyszerűsítésén dolgozik. A könnyítéseket megalapozó jogszabály-változásokkal a tárca február végéig elkészül. A következő szakaszban az ország 9 pontján komplex képzéseket tartanak az egyszerűsítésekről a közlekedési eljárásokban érintett kormányhivatalok és hatóságok 700 munkatársa számára. Az ügyintézők teljes körű tájékoztatást kapnak a változásokról, így képesek lesznek a jogszabályokban megnyitott lehetőségekkel élve gyorsabban és rugalmasabban kiszolgálni ügyfeleiket.

A „Jogszabályok és folyamatok egyszerűsítése a közlekedési hatósági- és igazgatási eljárásoknál” című, ÁROP 1.2.6/A-2011-2012-0005 kódszámú projekt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.”

Forrás:
Márciusban az ügyintézők képzésével folytatódik a közlekedési eljárások egyszerűsítése; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2013. január 30.