Skip to main content
közigazgatás: magyar

Új feladatok a járásoknál

Szerző: 2013. február 22.No Comments

„Január 1-jétől több, közneveléssel összefüggő feladatkör került át az önkormányzatoktól, illetve kormányhivataloktól a járásokhoz. Az idei évtől a járási hivatalok járnak el a tanulók igazolatlan mulasztása ügyében, a hivatal rendeli el a tankötelezettség teljesítését, illetve a szakértői vizsgálatokon való megjelenést, és járási feladat az érettségi vizsgák szervezése is.
A járások hatáskörébe átkerült, közneveléssel összefüggő ügyek:

A tanköteles tanulókkal kapcsolatos nyilvántartás
– a járási hivatal gondoskodik 2013. január 1-jétől a tankötelesek nyilvántartásáról, amiből rendszeresen adatot közöl a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője és az illetékes általános iskola számára.
– A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását be kell jelenteni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatalnál, vagy, ha a tanuló már hazai iskolába beiratkozott, az iskola igazgatójának.

A tanulók igazolatlan mulasztása
A gyermek, tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal látja el a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása esetén a törvény vagy kormányrendelet által feladat- és hatáskörébe utalt feladatokat. Szabálysértési hatáskörben 2013. január 1-jétől a járási hivatalok hatósági osztályai járnak el.

A szabálysértési tényállás megvalósulásához szükséges mulasztás mértéke a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24. § (3) bekezdése alapján (abban az évben, amikor 5. életévét betölti) óvodai nevelésben részt vevő gyermek esetén 11 nap, tanköteles tanuló esetén 30 óra.
A köznevelési intézménynek értesítési kötelezettsége van. Amennyiben az említett életkorú óvodás gyermek egy nevelési évben igazolatlanul 10 napnál többet mulaszt, illetve ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a 10 órát, az intézmény értesíti a járási hivatalt, a gyámhatóságot, és a gyermekjóléti szolgálatot. Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a 30 órát a járási hivatalnak és a gyermekjóléti szolgálatnak, az 50 igazolatlan óra elérése esetén pedig a gyámhatóságnak és a kormányhivatalnak küld értesítést az intézményvezető.

Ezt követően a gyermekjóléti szolgálat intézkedési tervet készít az intézmény és a szülő bevonásával a mulasztás okainak felderítésére a tankötelezettség teljesítése érdekében. Az igazolatlan hiányzás következményeként a járási hivatalok gyámhivatali ügyintézésük során intézkedhetnek az iskoláztatási támogatás szüneteltetéséről, a védelembe vétel elrendeléséről, illetve megszüntetéséről.

Tankötelezettség teljesítésének elrendelése
A járási hivatal elrendeli és felügyeli a tankötelezettség teljesítését, a szakértői vizsgálatokon való megjelenést. A járási hivatal kötelezheti a szülőt, hogy gyermekével jelenjen meg szakértői vizsgálaton, továbbá hogy a szakértői vélemény alapján gyermekét a megfelelő nevelési-oktatási intézménybe írassa be. A járási hivatal döntése elleni fellebbezést a kormányhivatal bírálja el. Ha a szülő gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatot.

Érettségi vizsgák szervezése
A 2013. május-júniusi vizsgaidőszaktól a járási hivatalok veszik át az Oktatási Hivataltól, illetve annak megbízottjától (futárszolgálattól) a zárt feladatlap-csomagokat tartalmazó zárt dobozokat, és gondoskodnak azok őrzéséről. Az írásbeli vizsganapok reggelén a járási hivatal az adott vizsgatárgy csomagjait átadja a vizsgaszervező iskola igazgatójának vagy az általa írásban meghatalmazott”

Forrás:
Új feladatok a járásoknál; Tolna Megyei Kormányhivatal; 2013. február 21.