Skip to main content
közigazgatási informatika

Észtországban a Facebookon érkezhet az idézés

Szerző: 2013. március 18.No Comments

„Az északi EU tagállamban néha túlzottan elhúzódnak a jogi eljárások és az idézéseket sem mindig kapják meg az emberek, a hatóságok ezért más módszerekhez folyamodnak.

Az észt igazságügyi minisztérium a jövőben a Facebookot és a Twittert is igénybe veszi a perek felgyorsítására. A tanúkat és a gyanúsítottakat a közösségi hálózatokon keresztül idéznék be. A címzett ilyen esetekben üzenetet kap, amely tartalmazza a bírósági iratokkal kapcsolatos hivatkozásokat is. A célok között szerepel a per- és egyéb igazságügyi költségek lecsökkentése. A tallinni közigazgatási kerületi bíróság tavaly csak postai költségekre több mint 106 000 eurót fizetett ki. Jelenleg még a bíróságok kötelesek hagyományos úton is megkeresni a tanúkat és a gyanúsítottakat. Amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor jöhetnek a Facebook- és Twitter-üzenetek.

„A világhálón kutatunk címek után” – hangsúlyozta Henno Pevkur észt igazságügyi miniszter. A legnagyobb probléma az, hogy a helyi polgárok nem kötelesek bejelenteni az aktuális lakóhelyüket, ezért nagyon nehéz előkeríteni a tanúkat és a gyanúsítottakat. Ez a feladat a jogi eljárásokban a bíróságokra hárul, többek között ezért sem tudják a testületek az évi 30 000 polgári ügy felét sem feldolgozni. Amennyiben valaki ilyen online értesítést kap, akkor rákattint a hivatkozásra és az elektronikus igazolványa segítségével bejelentkezik a bíróság honlapjára. Gyakorlatilag minden észt polgárnak van ilyen okmánya, amely lehetővé teszi az online személyazonosítást.

A kezdeményezést bírálók szerint aki a valódi életben nem reagál a felszólításokra és az idézésekre az a világhálón sem fog. A Facebook és a Twitter használata önmagában nem gyorsítja fel a folyamatokat, mert így sem lehet minden gyanúsítottat és tanút elérni. Az észt felhasználók közel kétharmada hetente egyszer jelentkezik be a Facebook-profiljába, de csupán az 1,3 millió polgár 40 százaléka aktív a platformon. A Twitter esetében még alacsonyabb ez az arány. ”

Forrás:
Észtországban a Facebookon érkezhet az idézés; Berta Sándor; SG.hu; 2013. március 16.