Skip to main content
közigazgatási informatika

Megjelent az „Egyes eljárások automatizálása” című, ÁROP-1.2.16 kódszámú kiemelt felhívás

Szerző: 2013. március 23.No Comments

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent az „Egyes eljárások automatizálása” című, ÁROP- 1.2.16 kódszámú kiemelt felhívás. A program támogatási keretösszege 510 millió Ft.

A projektjavaslat benyújtására 2013. március 14. és 2013. április 15. között van lehetőség.”

„A kormány az Államreform Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervében nevesítette ÁROP-1.2.16 „Egyes eljárások automatizálása” megnevezésű támogatási konstrukciót.
A Kormány kiemelt célja a közigazgatás hatékonyságának javítása, ezen belül a „jó állam” koncepció megvalósítása. A közigazgatás megújításának részeként a 2010. évi CXXII. számú törvény a vám- és adóhivatal szervezetének összevonásával létrehozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, amely az állammal szembeni befizetési kötelezettségek egységes kezelésével jelentős hatékonyságjavulást és az ügyfelek felé magasabb szolgáltatási színvonalat képes biztosítani. Az érintett közteher-beszedési feladatok (vám, adó, járulékok) kezelésének korszerűsítése megköveteli a belső munkafolyamatok magas szintű informatikai támogatottságának előkészítését.

Az ÁROP 1.2. alprioritás az eljárások egyszerűsítésével és az elektronikai támogathatóságra való átalakításával kívánja egyszerűsíteni az ügyintézést, valamint szervezetfejlesztési eszközökkel hozzájárulni a közigazgatási működés hatékonyabbá tételéhez. A jelenleg tervezett szakmai tartalom egyszerre teremti meg az alapját az eljárások egyszerűsítésének és elektronikai támogathatóságának, az adatok és tranzakciók felmérésével azok az információk állnak majd rendelkezésre, amik e célok eléréséhez vezető tervezési eljárásokat támogatják.

Az adóigazgatás informatikai támogatásának korszerűsítésének előkészítésénél, az egyes eljárások/folyamatok/nyilvántartások felülvizsgálata, illetve kidolgozása által az adatvagyon-kataszterrel megnyílik az út a hatékonyabb informatikai megoldások tervezésére, fejlesztésére és alkalmazására, az ennek működtetéséhez szükséges szervezetfejlesztés megvalósítására. A nyilvántartás, amelynek aktualitását automatizmusok biztosítják, egyidejűleg biztosítja az informatikai, valamint az adó- és vámszakmai szakemberek részére az adatvagyon átfogó és érdemi elemzését, ezáltal annak hatékony hasznosulását melyre felkészítésük megtörténik jelen projekt keretein belül. Egy ilyen nyilvántartás segíti a szervezet munkatársainak a jobb információ- elérhetőségét, csökkenti az adat- és feldolgozás többszöröződést, hatékonyabbá teszi az adatszolgáltatások elkészítését, támogatja az újrafelhasználás lehetőségét, tehermentesítve ezáltal a humánerőt, segítve a munkafolyamatok ésszerű szervezését. A projekt keretében olyan megoldásokat kell kialakítani, melyek javítják a szervezet alkalmazkodóképességét a változó követelményekhez, jogszabályi környezethez, elősegítik a magasabb szintű szolgáltatások hatékony nyújtását, segítik a rendelkezésre álló hatalmas adatvagyon kiaknázását mind szervezeti, mind kormányzati szinten…”

Forrás:
Megjelent az Egyes eljárások automatizálása című felhívás; Nemzeti Fejlesztés Ügynökség; 2013. március 14.
Kapcsolódó dokumentumtárak:
ÁROP-1.2.16 Egyes eljárások automatizálása