Egységes elektronikus közműnyilvántartás jön létre

„A közműadó valós alapokon való kiszámítását tudja ellenőrizni az adóhatóság a jövő év január elsejére létrehozandó egységes elektronikus közműnyilvántartásból – az öt vezetékes közmű egységes lekérdezését lehetővé tevő rendszerről szóló kormányrendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Az egységes nyilvántartás nem jelent egységes adatbázist, hanem a részeiben már meglévő adatbázisok jelennek meg egységes felületen – áll a tervezet indoklásában. A földhivatali térképekre kerül fel az öt vezetékes közmű nyomvonala, valamint azok tulajdonosai, üzemeltetői, illetve az ő elérhetőségük. Az öt közmű a következő: víz-, gáz-, távhő-, villamos energia- és elektronikus hírközlési szolgáltatás. A létrejövő egységes elektronikus közműnyilvántartás az e-közmű nevet kapta. Az e-közmű kezelője a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. lesz. Az e-közmű megkönnyíti és gyorsítja az építési engedélyezést, továbbá csökkenti a véletlen közműbalesetek számát is.”

„Az előterjesztés célja a felhasználók számára a közműadatok hozzáférését biztosító egységes elektronikus információs, lekérdezési rendszer megvalósítása.
Az egységes elektronikus közműnyilvántartási rendszer (a továbbiakban: e-közmű) az építtetők, a hatósági eljárásokban kérelmezőként megjelenő személyek kötelezettségeit egyszerűsíti, adminisztratív terheit csökkenti, e mellett az államigazgatás szervek és az önkormányzatok településüzemeltetési, településfejlesztési és településrendezési feladatainak támogatását is szolgálja, biztosítva az egyes közműnyilvántartások (tér)informatikai egységes megjelenését.

Az egyszerű állam kialakítására irányuló program keretében a 1405/2011. (XI. 25.) Korm. határozat, illetve a vállalkozói adminisztratív költségek csökkentésére irányuló, Egyszerű Állam című középtávú kormányzati program egyes feladatainak módosításáról szóló 1416/2012. (X. 1.) Korm. határozat 86. pontjában írta elő a közműtérképek nyilvánosságának biztosítását.

Az intézkedés hatása, hogy a lakosság, az önkormányzatok, az építési beruházók és kivitelezők, tervező mérnökök, az építőipari vállalatok, vállalkozók, az építési hatóságok, a katasztrófa-elhárításban részt vevő szervezetek, nyilvánosan és díjmentesen hozzáférjenek a közműnyilvántartások, közműtérképek közérdekű adataihoz. A létrehozott és bevezetett e-közmű Tájékoztató Rendszer, internetes felületen az ingatlanok címe alapján országosan információt szolgáltat az adott ingatlan közművekkel való ellátottságáról, valamint a terület közmű-szolgáltatóiról, közmű-üzemeltetőiről, elérhetőségeikről, ezzel biztosítva a közműtérképek nyilvánosságát, segítve a közműegyeztetéseket. A Rendszer használatával, különösen a kis és középvállalkozók, az építési beruházások során időt és költséget takaríthatnak meg, amelynek nagysága, éves szinten a 7,5 – 8,0 milliárd forintot is elérheti, e mellett csökkentve adminisztratív terheiket is…”

Forrás:
Egységes elektronikus közműnyilvántartás jön létre; SG.hu/MTI; 2013. május 10.
Az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló Korm. rendelet tervezete; Belügyminisztérium; 2013. május 9. (Zip-fájl)

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika, törvények, határozatok
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.