Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Darák Péter: az önkormányzati önállóság és felügyeleti rendszere nem áll ellentétben egymással

Szerző: 2013. május 20.No Comments

„A Kúria elnöke szerint az önkormányzatok felügyeleti rendszerének továbbfejlesztése és az önkormányzati önállóság kiterjesztése egymással összeegyeztethető, és nem egymással ellentétes fogalmak. Darák Péter egy pénteki budapesti tudományos tanácskozáson azt mondta, a két rendszer között meg kell találni a helyes arányt.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának budai intézményében tartott szakmai rendezvényen az önkormányzati felügyeleti rendszer továbbfejlesztési lehetőségeit vitatták meg.
A Kúria elnöke előadásában arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta felépülő magyar államiság fontos vívmányának tartja az önkormányzatiságot, ugyanakkor jelezte azt is, hogy az önkormányzati önállóság mellett érvényt kell szerezni a jog alá rendelés szempontjainak, a felügyelet eszközeinek.

Darák Péter szerint az önkormányzatiságnak szembe kell néznie egy a szervezeten kívüli felügyeleti rendszerrel, amelynek egyrészt az a célja, hogy megvédje az önkormányzatokat, azok jogait az állam más szereplőivel szemben, másrészt hogy garantálja az önkormányzatok törvényes működését.

Arról beszélt, ennek érdekében van szükség arra, hogy törvény rögzítse, mely hatóság milyen eljárási rend mellett avatkozhat be az önkormányzatok életébe.

A Kúria elnöke azt mondta, az önkormányzati jogok védelme a bíróság igazságszolgáltatási tevékenységén belül az egyes jogviták törvény szerinti elbírálásában jelenik meg.

Tájékoztatása szerint a bíróságok háromféle eljárásban foglalkoznak az önkormányzatokkal: egyrészt az önkormányzat által meghozott közigazgatási határozatok felülvizsgálatát végzik, másrészt a helyi önkormányzat rendeletének – alaptörvényen kívüli – jogszabályba ütközésének ügyeiben döntenek, harmadrészt pedig a rendeletalkotási kötelezettség elmulasztása miatt indíthatnak eljárást.
Darák Péter örömtelinek nevezte a 2012. január 1-jétől a Kúrián gyakorolható (az önkormányzati rendeletek törvényességi vizsgálatára vonatkozó) normakontroll eljárás eddigi tapasztalatait.

Elmondta, a Kúria – az Alkotmánybíróság korábbi, többéves eljárásaival szemben – a kormányhivatal vagy az alapvető jogok biztosa által kezdeményezett normakontroll eljárásokat néhány hónap alatt lezárja. Ez pedig szavai szerint arra ösztönözhetik a kormányhivatalokat, hogy a Kúriához forduljanak és próbáljanak meg hatékony jogorvoslatot szerezni a törvénysértő önkormányzati rendeletekkel szemben.”

Forrás:
Darák Péter: az önkormányzati önállóság és felügyeleti rendszere nem áll ellentétben egymással; ÖNkorNEt/MTI; 2013. május 17.
A konferencia programja (pdf)