Skip to main content
közigazgatás: magyar

Folyamatos a párbeszéd a közigazgatás szereplőivel

Szerző: 2013. június 3.No Comments

„A Heves Megyei Kormányhivatal adott helyet a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) soron következő fórumának szerdán. Az önkormányzati érdekek védelmére hivatott szervezet lehetőséget nyújtott a településvezetők észrevételeinek megvitatására. Aki közösségi életet irányít, az igen összetett feladatot vállal – fogalmazott dr. Zongor Gábor főtitkár, majd hozzátette: a felelősség mellett ugyanakkor módunk van a jogi környezet tevőleges alakítására is.

Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke elmondta: a hazánkban zajló közigazgatási reform példaként szolgál a szomszédos Szlovákiának is, ahol a magyar kormányhivatalokéhoz hasonló rendszert szeretnének a közeljövőben bevezetni. Szavai szerint a legfontosabb reformlépés a járások kialakítása volt, hiszen az állami feladatok finanszírozása már elviselhetetlen terheket rótt az önkormányzatokra.
Horváth László kormánymegbízott tájékoztatójában megköszönte az államigazgatás újraszervezése érdekében végzett közös munkát. Kiemelte, hogy a politikai elit hamis közmegállapodása vált tarthatatlanná 2010-re. 1990-től ugyanis egyre több állami feladatot róttak a helyhatóságokra, amelyeket folyamatosan csökkenő forrásokkal tetéztek. Ez Magyarország számára komoly versenyhátrányt jelentett a régióban. A közismerten magas költségű és alacsony hatékonyságú államigazgatás felszámolása nem tűrt további halasztást. Heves megyében, ahol a települések 40 százalékában háromezernél kevesebben laknak, éveken át csupán a folyamatos hitelfelvétel és az ÖNHIKI támogatás jelentette az egyetlen reményt a gazdasági túlélésre. Sokszor olyan alapszolgáltatások kerültek veszélybe, mint az iskolák, óvodák fűtése – emlékezetett a kormánymegbízott. A változáshoz végre megvolt a politikai szándék és a bátorság, bár a reformokat egy válság sújtotta Európában, egy legyengült gazdaságú országban kellett végrehajtani. A folyamat közben párbeszédet folytattak a közigazgatás szereplői, melynek köszönhetően zökkenőmentesen, az önkormányzatok kéréseinek megfelelően sikerült kialakítani a járási határokat. Ebben a ciklusban az ügyintézést megkönnyítő kormányablakok is megkezdik működésüket a járási székhelyeken. Horváth László nagy eredménynek tartja, hogy a megyei települések elöljárói gyakran keresik meg a kormányhivatalt szakmai tanácsokért, mintegy előzetes kontrollt kérve bizonyos önkormányzati döntések kapcsán.

A fórumon egyebek mellett szó esett a hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati feladatokról, a közfoglalkoztatás 2013. évi rendszeréről, és a TÖOSZ aktuális önkormányzati ügyeiről is, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényből adódó aktuális feladatokról pedig a Belügyminisztérium illetékesei tájékoztatták a jelenlévőket.”

Forrás:
Horváth László: folyamatos a párbeszéd a közigazgatás szereplőivel; Heves Megyei Önkormányzat; 2013. május 30.