Skip to main content
közigazgatás: magyar

Navracsics Tibor igazságügy-miniszter a bíróságok nyilvánosságának erősítését szorgalmazta

Szerző: 2013. június 12.június 17th, 2013No Comments

„A bíróságok nyilvánosságának erősítését szorgalmazta Navracsics Tibor igazságügy-miniszter és Darák Péter, a Kúria elnöke egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.

Navracsics Tibor szerint az igazságszolgáltatás iránti állampolgári közbizalmat és a jogtudatosságot erősíteni kell, ezért is szükséges a nyilvánosság szélesítése a szakmabeliek és a többi érdeklődő számára, ez képes megnyitni az igazságszolgáltatás zárt rendszerét. A tárgyalások nyilvánossága időnként nagy vitákat kavar, a határozatok nyilvánosságának bővítése irányába tett lépések azonban egyértelműek.

A nyitott bíróság elve nem szenvedhet csorbát, a nyilvánosság nem rendelhető alá a személyiségi jogoknak – hangsúlyozta Darák Péter főbíró, aki szerint többéves csend után tovább kell lépni ebben a kérdésben.
A jogállamiság fontos garanciája, hogy az ítélkező bíró folyamatosan szem előtt legyen, és ehhez járul hozzá a nyilvánosság érvényesülése a bírósági határozatokkal, tárgyalásokkal kapcsolatban – tette hozzá Darák Péter. Szerinte a döntések megismerhetősége a bírói hatalommal szembeni ellensúly.

A Kúria elnöke közölte, a határozatok minél teljesebb nyilvánossága azért fontos a felek számára, mert a mások ügyeiben hozott döntéseken mérhetik le az állampolgárok közötti jogegyenlőséget, valamint az ítélkezési gyakorlat egységességét. A határozatok megismerhetősége, érthetősége, áttekinthetősége erősíti a jogrendszer kiszámíthatóságát és a jogász szakmán belüli információcserét egyaránt – mondta.

Ha egy nagy közérdeklődésre számot tartó ügyben gyorsan hozzáférhetővé válik az ítélet, annak hatása felér egy jogegységi határozattal – fűzte hozzá.
A főbíró emlékeztetett arra, hogy több mint fél évtizede nem folytak a bírósági nyilvánosság meglévő szabályainak indokoltságára irányuló vizsgálatok.

A bírósági határozatok nyilvánossága című konferenciát a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal szervezte.”

Forrás:
Navracsics Tibor igazságügy-miniszter a bíróságok nyilvánosságának erősítését szorgalmazta; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. június 12.