Skip to main content
közigazgatási informatika

Népszerű az online befizetés: eredményes az EFER fizetési rendszer

Szerző: 2013. június 12.június 17th, 2013No Comments

„Március óta a mérlegbeszámolók közzétételi költségtérítése megfizethető az Igazságügyi Fizetési Portálon keresztül online, bankkártyás fizetéssel. Az elektronikus mérlegbenyújtással és az elektronikus számlázás bevezetésével az állam és a gazdálkodó szervezetek évente mintegy 150 millió forintot takarítanak meg, hiszen nincs szükség sem papírra sem nyomdai festékanyagra.

2013. március 26-a óta van lehetőség az elektronikus mérlegbeszámolók költségtérítési díjának elektronikus díjfizetésére. A közzétételi költségtérítési díjat a KIM Igazságügyi portálján keresztül (https://fizetes.kim.gov.hu/) bankkártyával lehet kiegyenlíteni. Az online fizetési lehetőséggel nemcsak az állam jár jól, hanem az ügyfelek is, hiszen már pár percen belül megkapják a befizetésről szóló igazolást, a korábbi 4-5 napos határidővel szemben.

A 2012. üzleti évre vonatkozó mérlegbeszámolókat idén több mint 400 ezren adták le elektronikusan. A megküldött mérlegbeszámolók informatikai ellenőrzésen esnek át, amelynek során 2013-ban a legtöbb problémát a cégjegyzékszám és adószám helytelen megadása okozta. Ez az új ellenőrzési funkció azonban nagyban hozzájárul az elektronikus rendszerben tárolt beszámolók adatminőségének javulásához.

A cégek által beküldött számviteli adatok szinte teljes egészében feldolgozhatók és más rendszer által is felhasználhatók mivel elektronikusan kapcsolódik többek között az Ügyfélkapu és a NAV rendszeréhez is. Az elektronikus mérlegbeszámoló rendszer segít a céges működés átláthatóságának biztosításában, hiszen az átjárhatóság révén könnyen kiszűrhető, ha egy vállalkozás nem tett eleget a beküldési kötelezettségének. A közzétételre megküldött beszámolók a www.e-beszamolo.kim.gov.hu oldalon keresztül haladéktalanul, ingyenesen elérhetővé válnak.

A cégek adminisztrációs terheinek csökkentése révén egyre több az olyan közbeszerzési eljárás is, ahol a pályázó cégre vonatkozó mérleget nem kell újra beadni, ha az már szerepel az E-beszámoló Rendszer aktuális éves adatbázisában.

A KIM kidolgozta a Magyary Programban foglalt Jó Állam koncepcióval összhangban az elektronikus kormányzati szolgáltatások korábbinál hatékonyabb és felhasználók számára könnyen áttekinthető rendszerét. Ennek eredményeként számos ponton vált kényelmessé és ügyfélközpontúvá a közigazgatás. Ezzel együtt elindította egyszerűsítési programját, amelynek legfőbb célja a lakossági és a vállalkozói adminisztratív terhek csökkentése. A felesleges bürokrácia kiiktatásával kevesebb papírmunka, kevesebb nyomtatvány, kevesebb sorban állás, s egyszerűbb ügyintézési folyamat segíti az állampolgárokat.”

Forrás:
Népszerű az online befizetés: eredményes az EFER fizetési rendszer; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. június 12.