Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődés

Átláthatóbb lesz a rendszerváltás: háromszáz állami jelentés kerül ki a netre

Szerző: 2013. június 16.No Comments

„Átláthatóbb lesz a rendszerváltás: az Állami Számvevőszék 1989-96-os időszakban született, a szervezet honlapján korábban nem szereplő jelentései hamarosan a neten is elérhetővé válnak. Az Átlátszó elsőként válogathatott az izgalmasabb jelentések között, néhányat közre is adunk belőlük.

Már elkezdték feltölteni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapjára azt a 302 jelentést, amelyek eddig hiányoztak onnan. Az ÁSZ jelentései a törvény alalapján nyilvánosak, és az állami szerv ezért 1996-tól kezdve eddig is tizenkétezernél több jelentését tette közzé az interneten is. A szóban forgó háromszáz jelentés azonban akkor keletkezett, amikor a nyilvánosság fogalma még nem fonódott össze az internettel.

A szóban forgó jelentések 1989 – az ÁSZ megalakulása – és 1996 között keletkeztek. Mivel a számvevőszék speciális jogosítványokkal rendelkezik az állami szervek és a pártok gazdálkodásának vizsgálatára, ezek a dokumentumok több fényt vethetnek a rendszerváltás, a privatizáció és a harmadik magyar köztársaság elő három kormányának időszakára.

Ezek a jelentések a törvény szerint eddig is nyilvánosak voltak, ezért bárki elkérhette őket az ÁSZ-től, így a korabeli újságok vagy kutatók ismerték és közvetítették ezek tartalmát. 2013-ban azonban a valódi nyilvánossághoz elengedhetetlen, hogy a szélesebb közvélemény is hozzáférjen a dokumentumokhoz – erre gondolhatott az ÁSZ, amikor nekiállt a jelentések publikálásának.

Úgy tudjuk, hogy az ÁSZ munkatársai hetek óta dolgoznak a dokumentumok publikálásán. Több jelentés annyira régi, hogy már az Országos Levéltárba került – ezeket innen ki kellett kérni. Olyan is előfordult, hogy egy jelentésnek az ÁSZ rendelkezésére álló példányán nem voltak megtalálhatók a szükséges aláírások, és így az nem volt hivatalosnak tekinthető…”

Forrás:
Átláthatóbb lesz a rendszerváltás: háromszáz állami jelentés kerül ki a netre; atlatszo.hu; 2013. június 6.
Jelentések; Állami Számvevőszék