Skip to main content
közigazgatási informatika

Fejlemény nyugdíjügyben: jönnek végre az egyéni számlák?

Szerző: 2013. június 17.No Comments

„Néhány hónappal ezelőtt biztossá vált, lesz egyéni nyugdíjszámla, viszont első körben csak a 2012-őt követő egyéni nyugdíjjárulék-befizetések lesznek feltüntetve. Egy ma megjelent pályázati anyag szerint a kormány részben EU-s támogatásból 1,3 milliárd forintos forrást szán az egyéni számlás rendszer kialakítására. A tervek szerint, ha a projekt befejeződik, akkor mindenki könnyedén lekérdezheti a saját számlájának adatait. Végső soron egy olyan rendszert akarnak kiépíteni, amely visszamenőlegesen is képes a befizetéseket megjeleníteni. Ez viszont nem megy egyik napról a másikra, 2014 végéig várhatóan az 1955-1959 között született korosztály adatait tudják teljes egészében feldolgozni.

A kormány pályázatot írt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül az egyéni nyugdíjszámlák kialakítására. A kiemelt projektre 1,3 milliárd forintos forrást lehet elnyerni, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a költségvetésből biztosítanak. A projektre javaslatot az ONYF vagy az általa vezetett konzorcium nyújthat be 2013. június 11. és 2013. július 10. között. A pályáztatás az NFÜ honlapja szerint egyfordulós lesz.

Az 52 oldalas pályázati anyag szerint szükségessé vált egy komolyabb informatikai fejlesztés, a kormány ugyanis 2013. április 8-án elfogadott jogszabály módosítása alapján külön egyéni számlán kell nyilvántartani 2012 végét követően az egyéni nyugdíjjárulék adatokat. A 2010-es nyugdíjpénztári átalakítás egyik sarkalatos pontja volt az egyéni számla létrehozása, később azonban kiderült, hogy csak egy nyilvántartási számláról lesz szó, és első körben a 2012-őt követő adatok fognak rákerülni. Az ide vonatkozó kormányrendelet értelmében 2013. június 1-től az ONYF jogosult a saját számlák vezetésére.

A pályázat alapján a fejlesztés 3 fázisból áll, végül egy olyan rendszernek kell felállnia, amelyet az ügyfelek elektronikusan is elérhetnek, de akár személyes és levélen keresztüli ügyintézésre is lesz lehetőség. A három fázisból az elsőt az ONYF saját forrásból valósítja meg, ennek célja, hogy az ONYF honlapjáról és a magyarország.hu ügyfélkapu felől a sajátszámla adatokat mindenki ellenőrizhesse.

A második fázisban a saját számlát támogató nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartási rendszer alapjainak felállítása történik meg. Ennek keretében egy olyan központi rendszer kell kifejleszteni, amely egyszerűsítheti a nyugdíj-megállapítást/elbírálást. Végül a harmadik fázisban azt kell elérni, hogy a régi adatok is bekerüljenek a rendszerbe, azok is, amelyek papír alapon vagy éppen szkennelt formában vannak meg.

A pályázat alapján úgy látszik jelentős forrást kívánnak fordítani a rendszer felállítására, per pillanat egy nyilvántartási rendszer kifejlesztéséről van szó, amely az ügyfelek és a hatóság számára is megkönnyíti az adatok elérhetőségét. A pályázati anyag is megerősíti, hogy a számla nem szolgál nyugdíj alapjául, csak a tájékozódást segíti. A leírásban azonban az is szerepel, hogy egy olyan korszerű, komplex és rugalmas adatbázist terveznek meg, amely képes lesz a NAV adatszolgáltatásra épülve hosszútávon a sajátszámlás nyilvántartásra és a nyugdíj jogszerzési adatok bemutatására, sőt akár a nyugdíjrendszer esetleges átalakítása után egyéb feladatokat is el tud majd látni.

Az a szövegből is világosan kiderül, hogy egy ilyen rendszert nem lehet egyik napról a másikra megtervezni, az informatikai rendszer kialakítása több év alatt lehetséges csak, olyan óriási adattömeg van, amit fel kell dolgozni. Első körben a NAV-tól átvett havi bevallási adatokat kell feldolgozni, ezt követően viszont a múltra vonatkozóan is meg kell oldani az adatbázis kiépítését. Az anyag szerint az adategyeztetés első szakaszának befejezése és az adatrögzítés lezárása várhatóan 2014 végéig megkezdődik. Az egyeztetés viszont a nyugdíjkorhatár leginkább közelebb lévő korosztálynál, az 1955-1959-ben születetteknél van először lehetőség, utána jogszabályok által biztosított módon lehet kiterjeszteni az adatbázis építést a többi korosztályra.”

Forrás:
Fejlemény nyugdíjügyben: jönnek végre az egyéni számlák?; Pénzcentrum; 2013. június 11
EKOP-2.1.19 Sajátszámlás nyugdíjjárulék kezelés ügyfélkapcsolati fejlesztése; Nemzeti Fejlesztési Ügynökség; 2013. június 11.